Kiemelt képgalériánk

Hévízi csillagok, I. elődöntő

2012. január 28.


nézze meg képeinket!

Kiemelt tudósításunk

Az év első országos úszóversenyét 2012. január 28-án tartották Székesfehérváron 2001-2005 között  született gyermekeknek. A versenyen részt vettek budapesti egyesületek és Nyugat-Magyarország nagyobb úszóklubjainak élversenyzői is, akikkel – most először – a Keszthelyi Kiscápák Sportegyesület hat úszója is megmérettetett.

Egyéni keszthelyi csúcsok is születtek

2012. január 31.

bővebben!


Pintér Sándor: minden településnek biztonságosnak kell lennie

2010. május 15.

Magyarországon területén nem lehet egyetlenegy olyan település sem, ahol a lakók nem érzik biztonságban magukat, nem lehet egyetlenegy olyan település sem, ahol az anyagi javak folyamatos veszélyben vannak - mondta Pintér Sándor kijelölt belügyminiszter az Országos Polgárőr Szövetség szombati közgyűlésén.

A kijelölt miniszter közölte: azt szeretnék, ha a biztonság egyre nagyobb lenne, az a cél, hogy "aki vetett, az arasson, aki a munkáját befektette valamibe, az a gyümölcsét is leszedhesse". A politikus - a leendő kormány nevében is - azt mondta, ehhez szükség van a polgárőrség munkájára is.




Az emberi űrkutatás múltja, jelene és jövője
2012. február 09.
előadás

Keszthely Fő tere az évszázadok tükrében
2012. február 09.
vetélkedő

Müller Péter előadása
2012. február 08.
Hévízi Szabadegyetem

Franciaország borászata 1.
2012. február 08.
előadás

Déry-Presser-Adamis: KÉPZELT RIPORT EGY AMERIKAI POPFESZTIVÁLRÓL
2012. február 08.
színházi előadás


Szavazás
Nem csak napsütésben, melegben, hanem télen, igazi zimankóban is lehet hangulatos esküvőt tartani, bizonyíték erre a Balaton Színházban megrendezett esküvői kiállítás. Ön tartana esküvőt télen?
Igen.
  0
Nem.
  0

Hirdetés