Választás
|
2010. május 04.
Szó sincs blöffízű kampányfogásról - nyilatkozta a Népszabadságnak Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje, aki azt állította, hogy egyeztetett az MSZP vezetőivel az oly sokakat meglepő programjáról, hogy a már legalább négy éve Budapesten élők és a fővárosban tanuló diákok díjmentesen vehessék igénybe a közösségi tömegközlekedést. |
|
2010. május 03.
Elsősorban az olcsó állam létrehozását szimbolizálja az összesen nyolc minisztériumból álló, leendő második Orbán-kormány az MTI által megkérdezett politológusok szerint. |
|
2010. május 03.
A kettős állampolgárság határon túli magyarok számára történő megadását említette az egyik legfontosabb célkitűzéseként újságíróknak hétfőn Semjén Zsolt, aki az Orbán-kormányban általános miniszterelnök-helyettesi posztot tölthet majd be. |
|
2010. május 03.
A hazai és európai uniós fejlesztési források gyors és hatékony felhasználását, a közbeszerzés egyszerűsítését és az EU keretein belül a magyar vállalkozások előnyhöz juttatását sorolta egyebek között a legfontosabb feladatok közé Fellegi Tamás leendő fejlesztési miniszter. |
|
2010. május 03.
A leendő honvédelmi miniszter szerint a honvédelem egész rendszerét át kell tekinteni, aminek csak egy része a Honvédelmi Minisztérium és a honvédség. |
|
2010. május 03.
Az idén a GDP 4,5-6,5%-os sávjában lehet az államháztartás hiánya; az már látszik, hogy nem teljesül az eredetileg, a még hivatalban lévő kormány által vállalt, GDP arányosan 3,8%-os deficit - mondta Matolcsy György, a leendő nemzetgazdasági miniszter az új kormány minisztereit bemutató sajtótájékoztatót követően. |
|
2010. május 03.
Orbán Viktor hétfőn bejelentette, jövő héten újabb szerződést köt egymással a két kormányzó párt, a Fidesz és a KDNP. |
|
2010. május 03.
Fazekas Sándor leendő vidékfejlesztési miniszter szerint a legfontosabb cél az, hogy a magyar vidék legyen versenyképes a nagyvárosokkal életnívóban, környezetvédelemben, munkalehetőségek tekintetében és a lakosság megélhetésének biztosításában. |
|
2010. május 03.
Pintér Sándor belügyminiszterként elsőként a kistelepülések közrendjének és közbiztonságának megjavításához lát hozzá. Közölte: szeretné azt éreztetni, hogy "megjöttünk, rend és közbiztonság lesz az ország minden egyes területén". |
|
2010. május 03.
Öt ágazat, az oktatás, az egészségügy, a kultúra, a szociális ügyek és a sport tartoznak majd az újonnan alakuló Nemzeti Erőforrások Minisztériumához - mondta hétfőn Réthelyi Miklós, az új tárcavezetői poszt várományosa, aki az egészségügy területén elsődleges feladatként a kórházak pénzügyi helyzetének rendezését és a rezidensek helyzetének tisztázást jelölte meg. |
|
2010. május 03.
Martonyi János szerint először az ország hitelét, önbizalmát kell helyreállítani, ezzel párhuzamosan kell markáns, határozott kül- és Európa-politikát folytatni. |
|
2010. május 03.
Nagy többséggel Mesterházy Attilát választotta frakcióvezetőnek alakuló ülésén az MSZP parlamenti képviselőcsoportja. |
|
2010. május 03.
Lövétei István alkotmányjogász szerint szabálysértést követ el Vona Gábor, a Jobbik elnöke, ha az új Országgyűlés alakuló ülésén a jogerősen betiltott Magyar Gárda mellényében, vagy arra emlékeztető, gárdaöltözet szerű viseletben jelenik meg. |
|
2010. május 03.
Orbán Viktor szerint olyan kormánytagokra van szükség, akik meg tudnak felelni egy új politikai-gazdasági rendszer megalapításának. A leendő miniszterelnök akkor beszélt erről, amikor bemutatta a Parlamentben kormányának tagjait. |
|
2010. május 03.
Lendvai Ildikó, azt követően, hogy megválik az MSZP-ben betöltött pártelnöki tisztségétől, nem kíván sem a frakcióvezetésben, sem az Országgyűlés vezetésében tisztséget betölteni. |
|
2010. május 03.
Ma délelőtt mutatja be Orbán Viktor, a Fidesz miniszterelnök-jelöltje kormányának leendő tagjait, akik megtartják első, előkészítő megbeszélésüket a Parlamentben. |
|
2010. május 02.
Hétfőn tartják első, előkészítő megbeszélésüket a leendő Orbán-kormány tagjai a Parlamentben. |
|
2010. május 02.
Távozásra szólította fel az MSZP elnökségét Molnár Csaba búcsúzó kancelláriaminiszter. |
|
2010. május 02.
Az áprilisi parlamenti választások után várhatóan május 14-én ül össze az új Országgyűlés. A 386 tagú Országgyűlésben két képviselő múlt el már 80 éves (0,52 százalék). |
|
2010. május 01.
Az LMP szerint, amennyiben komoly Horváth Csaba BKV-ra vonatkozó javaslata, az ijesztő dilettantizmusra vall, ha nem, akkor "olyan mértékű populizmus, amely versenyben van a magyar csúcsért" – reagált a szocialisták főpolgármester-jelöltjének kijelentésére Jávor Benedek, az LMP egyik szóvivője. |
|
|