2010. május 10.
Várhatóan május 20. és 25. között nyújtja be a miniszterelnök-jelölt a kormányprogram tervezetét - tudta meg az MTI fideszes forrásból.
Az egyik forgatókönyv szerint az első törvényjavaslatokat egyéni képviselői indítványként már az Országgyűlés alakuló ülésének napján, pénteken benyújthatja a Fidesz-KDNP. A Köztársasági Elnöki Hivatal hétfőn közölte, hogy május 14-én 13 órára hívta össze Sólyom László államfő az Országgyűlés alakuló ülését. Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője múlt pénteken a parlament alakuló ülését előkészítő megbeszélésen azt mondta, kezdeményezni fogják, hogy a pénteki, első ülést követően május 17-én, hétfőn újból üljön össze a parlament.