Kiemelt képgalériánk

Hévízi csillagok, I. elődöntő

2012. január 28.


nézze meg képeinket!

Kiemelt tudósításunk

Az év első országos úszóversenyét 2012. január 28-án tartották Székesfehérváron 2001-2005 között  született gyermekeknek. A versenyen részt vettek budapesti egyesületek és Nyugat-Magyarország nagyobb úszóklubjainak élversenyzői is, akikkel – most először – a Keszthelyi Kiscápák Sportegyesület hat úszója is megmérettetett.

Egyéni keszthelyi csúcsok is születtek

2012. január 31.

bővebben!


Csak az önkormányzati képviselők száma csökken

2010. május 20.

Kósa Lajos szerint az 1990-ben megalkotott, 1994-ben módosított önkormányzati választójogi törvény számos pontja idejétmúlt és sérti az arányosság elvét.

A Fidesz ügyvezető alelnöke expozéjában a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvényjavaslat általános vitájában csütörtökön az Országgyűlésben újból megerősítette: javaslatuk az önkormányzati testületek létszámát csökkenti, az önkormányzatokét nem.
Mint mondta, az októberi önkormányzati választásokon már az új szabályok szerint kell szavazni, ahhoz még benyújtanak további két előterjesztést: módosítják az eljárási szabályokat, és rögzítik majd azt is, hogy egy-egy alpolgármestert, főpolgármester-helyettest, megyei közgyűlési alelnököt kelljen a testületből megválasztani a polgármester, illetve a közgyűlési elnök javaslatára.
Kósa Lajos a parlament előtt lévő választójogi törvényjavaslatról elmondta: megőrzik az eredeti törvény és választási rendszer szerkezetét, a kislistás elnevezés helyett bevezetik az egyéni listás rendszert, a lélekszámhoz igazítják a képviselő-testületek tagjainak számát, a kompenzációs listák segítik az arányosság elvét, a megyék egy választókerületet alkotnak majd. Utóbbi kapcsán kiemelte: a megyei jogú városok lakói nem szavazhatnak a megyei önkormányzatra.
A javaslat eredményeképpen a fővárosi testület létszáma rugalmasan változik a mindenkori települési lélekszám arányában; a 2009-es KSH-adatok fényében 35 fős testületet jelent a korábbi 66 fő helyett.
Szólt arról is, hogy megtartották azt a szervezeti megoldást, amely szerint megkülönböztetik a 10 ezernél főnél kisebb, illetve nagyobb településeket.
Kósa Lajos szerint a javaslat átvezeti az uniós előírásokat is, így a helyhatósági választásokon olyan szavazópolgárok is szavazhatnak, akik nem magyar állampolgárok, de egy településen tartósan letelepedtek.
A fideszes politikus szerint a javaslat senkit nem érhet meglepetésként, és a 7 önkormányzati szövetség több mint fele jó kiindulási alapnak tartja az előterjesztést.
Úgy vélekedett, hogy az új szabályok elfogadása időben közel van az októberi választásokhoz, de ha várnának vele, a következő négy év elvesztegetett idő lenne.
A leendő kormánypárti politikus leszögezte: az új törvénnyel senkinek nem sérül a szavazati joga.
Leszögezte még: a törvény elfogadásával régi adósságát pótolja a parlament. monitormagazin/mti



Kapcsolódó anyagok


Az emberi űrkutatás múltja, jelene és jövője
2012. február 09.
előadás

Keszthely Fő tere az évszázadok tükrében
2012. február 09.
vetélkedő

Müller Péter előadása
2012. február 08.
Hévízi Szabadegyetem

Franciaország borászata 1.
2012. február 08.
előadás

Déry-Presser-Adamis: KÉPZELT RIPORT EGY AMERIKAI POPFESZTIVÁLRÓL
2012. február 08.
színházi előadás


Szavazás
Nem csak napsütésben, melegben, hanem télen, igazi zimankóban is lehet hangulatos esküvőt tartani, bizonyíték erre a Balaton Színházban megrendezett esküvői kiállítás. Ön tartana esküvőt télen?
Igen.
  0
Nem.
  0

Hirdetés