onkormanyzat
|
2012. május 23.
A kerékpáros turisták számára pihenési lehetőséget, információkat, de kerékpár kölcsönzési lehetőség is biztosít az a Tourinform-iroda mellett kialakított kerékpáros központ, melyet ma adtak át Hévízen.
A központ a Hévízi és a Zalakaros Kistérség, valamint a Jankó Kerékpáros Csapata Bt-nek a Nyugat-dunántúli Operatív Program keretében a balatoni térség turisztikai vonzerejének növelésére meghirdetett pályázaton elnyert támogatásából készült. |
|
2012. május 21.
Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. április 25-én tartott soros ülésén módosította egészségügyi rendeletét, amelynek értelmében 2012. május 1-jétől dr. Csörsz Márta nyugdíjazása miatt változtak a fogászati körzetek utcabeosztásai. |
|
2012. május 18.
Török Zsolt MSZP-szóvivő valótlanságokat állít a keszthelyi főtérberuházást illetően; azt egyelőre nem tudni, hogy téves információk alapján nyilatkozik, vagy szándékosan akarja lejáratni a várost és beruházását. Szintén Török Zsolt állította hamisan egy korábbi nyilatkozatában, hogy Keszthely ellen vizsgálódik az unió csalás elleni hivatala – ez a kijelentése is valótlannak bizonyult. |
 |
2012. május 15.
A sajtóban megjelent valótlan híresztelésekkel ellentétben az Európai Bizottság Európai Csalás Elleni Hivatala (OLAF) nem Keszthely belvárosának európai uniós támogatással megvalósuló felújítása ügyében folytat vizsgálatot. |
|
2012. május 14.
Keszthely Város Önkormányzata versenytárgyaláson értékesíti az önkormányzat tulajdonában lévő, keszthelyi 338 hrsz.-ú, beépített, helyi védelem alatt álló, 8360 Keszthely, Erzsébet királyné útja 30. szám alatti ingatlanát. |
 |
2012. május 14.
A Belügyminisztérium pályázatán nyert összeg segítségével, összesen 1,5 millió forint ráfordításával „Bűnmegelőzést segítő közösségi programok Keszthelyen” címmel indított sorozatot a város önkormányzata a helyi rendőr-kapitánysággal együttműködve. A tapasztalatokat hétfőn a Fejér György Városi Könyvtárban összegezték az érintettek. |
|
2012. május 09.
A város csapadékvíz elvezetésének fejlesztésére kiírt pályázatot megnyerte a város és ennek elindításával kapcsolatos döntésekről határozott május 8-án tartott rendkívüli ülésén a képviselő-testület. |
|
2012. május 04.
Ezernél is több szavazat érkezett a város főterének névpályázatára. A véleményt nyilvánítók jelentős többsége, több mint hatvan százaléka azt szeretné, ha a tér továbbra is Fő tér maradna. |
|
2012. április 29.
Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. április 25-én tartott soros ülésén döntött a szálláshelyet üzemeltetők nyilvántartási kötelezettségéről, mely alapján a vendégkönyv helyett egy 4 példányos vendégbejelentőt kell vezetni 2012. június 1. napjától. |
|
2012. április 25.
Több támogatást, köztük a családi pótlékot továbbra is pénzben, a gyermekvédelmi kedvezmény teljes összegét viszont utalvány formájában kapják meg a családok; a rendszeres szociális segély kifizetési módjáról az önkormányzat dönthet. |
 |
2012. április 25.
A Helikoni Ünnepségek programsorozata miatt csütörtök helyett szerdán tartotta áprilisi soros ülését a keszthelyi képviselő-testület.
Elsőként a 2011. évi költségvetés zárszámadási rendelete került a képviselők elé. |
 |
2012. április 19.
Az ausztrál parlament elnöke és kísérete tett látogatást tegnap Keszthelyen. A vendégeket Helikon Kastélymúzeumban fogadta Manninger Jenő megyei elnök és Pálinkás Róbert alpolgármester, kastélyigazgató. |
 |
2012. április 18.
Közös megegyezéssel távozik posztjáról Végh Szilárd, a Keszthelyi Városüzemeltető Egyszemélyes Nonprofit Kft. eddigi ügyvezető igazgatója. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete április 18-ai rendkívüli ülésén járult hozzá a munkaviszony megszüntetéséhez és vonta vissza az ügyvezető igazgatói megbízást. |
|
2012. április 18.
Nyári szezonnyitó értekezletet tartott a hévízi városháza dísztermében a Balatoni Vízi Polgárőr Szövetség. |
 |
2012. április 18.
Keszthely Város Önkormányzata versenytárgyaláson értékesíti a 8360 Keszthely, Szalasztó u. 22. szám alatti, 60 m2-es, földszinti, kétszobás, egyedi fűtésű társasházi lakást a hozzá tartozó, 5 m2-es tárolóval. |
|
2012. április 17.
Tájékoztatom Keszthely város lakosságát, hogy Keszthely Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatalában a 2012. évi munkaszüneti napok körüli munkarend az alábbiak szerint alakul: |
|
2012. április 16.
Március 21-én jegyezték be a száz százalékban önkormányzati tulajdonú Hévíz-Balaton Airport Kft.-t, melynek célja és feladata a repülőtér zökkenőmentes működtetése. A múltról, a jelenről és a jövőről beszél Papp Gábor Hévíz város polgármestere. |
 |
2012. április 16.
2012.04.18-án a Hévízi út MOL töltőállomás elektromos szerelése miatt az adott töltőállomás feszültségmentesítése szükséges.
Áramszolgáltatói tájékoztatás alapján a feszültségmentesítés során a töltőállomás mellett lévő bekötő út térvilágítása is lekapcsolásra kerül. Ez körülbelül 8 darab lámpaoszlopot jelent. |
 |
2012. április 13.
Keszthely Város Önkormányzata Polgármesteri Kabinete pályázatot hirdetett „Imázs- és reklámfilm Keszthely” címmel. |
 |
2012. április 13.
Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete Turisztikai, Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottsága pályázatot hirdet „helyi rendezvények támogatására és nemzetközi kapcsolatok ápolására”. |
|
|