kulfold
|
2012. február 15.
Új csókcsúcsot ismert el a Guinness Rekordok Könyvének szerkesztősége, miután Thaiföldön 50 órán át csókolózott egy pár. |
 |
2012. február 12.
48 éves korában meghalt Los Angelesben az amerikai énekesnő és színésznő Whitney Houston. |
|
2012. február 10.
Szexuális szolgáltatásokat nyújt a lengyel egyetemisták ötöde egy wroclawi szociológus felmérése szerint, a jelenséggel a Lengyelországban február második felétől vetített Szex felsőfokon (Sponsoring) című filmjében Malgorzata Szumowska rendező is foglalkozik. |
|
2012. február 10.
Egy nemzetközi felmérés szerint a harmadik helyre szorult vissza az olaszok szerelmi szenvedélye, és állítólag ezért is a gazdasági válság a felelős. |
 |
2012. február 06.
A világ munkavállalóinak egyötöde (19%-a) nagyon szívesen dolgozna egy másik országban, ha olyan lehetősége adódna, hogy 2-3 évig, teljes munkaidejű állásban, három-öt óra repülőútnyi távolságra, a mostaninál 10 %-kal magasabb fizetésért végezhetné a munkáját. |
|
2012. január 22.
Lehet, hogy előbb-utóbb ki kell költözniük a képviselőknek a brit parlament világhírű épületéből, amely folyamatosan süllyed, és szakértők szerint még annak a veszélye sem kizárható, hogy a Temze iszapjába merül. |
|
2012. január 20.
Finisükbe érkeztek a kínai holdújév előtti előkészületek, megkezdődött a hazautazási roham időszaka: százmilliók készülnek szeretteikkel eltölteni Kína legnagyobb családi ünnepét, az idén hétfőn beköszöntő tavaszünnepet. |
|
2012. január 18.
Az Interpol etiópiai irodájának hivatalos bejelentése szerint két magyar áldozata van a keddi terrortámadásnak. |
|
2012. január 15.
Az orosz űrkutatási hivatal (Roszkoszmosz) legfrissebb számításai szerint a meghibásodott Fobosz (Phobos)-Grunt űrszonda az Atlanti-óceánba zuhan.
|
|
2012. január 15.
Laura Kaeppeler, Wisconsin szépe nyerte szombat este Las Vegasban a 2012-es év Miss America szépségverseny koronáját. |
|
2012. január 15.
A világ legolvasottabb művében, a Bibliában szereplő ételek receptjeit mutatja be az Egy asztalnál Ábrahámmal című olasz könyv. A szerzők az eredeti Ó- és Újtestamentum-beli alapanyagokat is felkutatták. |
|
2012. január 15.
A Külügyminisztérium legfrissebb információi szerint tizenkét magyar volt az Olaszországban balesetet szenvedett Costa Concordia óceánjáró hajón, közülük kettőről egyelőre nincs hír - közölte a tárca sajtófőosztályának vezetője vasárnap délután. A korábbi hírek tizenegy magyarról szóltak, akik közül eggyel nem sikerült felvenni a kapcsolatot. |
|
2012. január 14.
Az olaszországi magyar képviseletek értesülései szerint öt magyar is utazott a zátonyra futott olasz óceánjáró hajón. |
|
2012. január 13.
Atrocitás, tojásdobálás volt az első pekingi Apple nagyáruháznál pénteken reggel, miután a 7 órára ígért nyitás elmaradt, az iPhone 4S modelljére várók pedig dühbe gurultak.
|
|
2012. január 11.
Újabb lökést ad a japán népesedési válság mélyülésének, hogy egy minap közzétett demográfiai jelentés szerint a helyi fiatalok jelentős részét nem érdekli a szex - adta hírül szerdán a BBC brit közszolgálati televízió hírportálja. |
 |
2012. január 08.
Egy brit felmérés szerint a felnőttek nem szeretik, ha a 12 év alatti gyerekeknek is van már saját telefonja. Ugyanakkor a többség vészhelyzet esetén vagy a tanulmányi eredmények ösztönzésére hasznosnak tartja. |
|
2012. január 08.
Már 3 ezer cseh állampolgárnak van telke a Holdon, az idei karácsonyra jó páran kaptak ajándékba belőle. |
|
2012. január 04.
Eltérő évben született egy ikerpár az Egyesült Államokban. |
|
2012. január 03.
"Nemteleníti" a gyalogosoknak szóló közlekedési lámpajelet egy önkormányzat Nagy-Britanniában: a zöld férfit zöld figurára cseréli. |
|
2011. december 30.
2011-nek is megvoltak a maga speciális bűnesetei és szakmájuk szempontjából "bűnrossz" bűnözői. Az évösszegző topcsokor:
|
|
|