Kiemelt képgalériánk

Hévízi csillagok, I. elődöntő

2012. január 28.


nézze meg képeinket!

Kiemelt tudósításunk

Az év első országos úszóversenyét 2012. január 28-án tartották Székesfehérváron 2001-2005 között  született gyermekeknek. A versenyen részt vettek budapesti egyesületek és Nyugat-Magyarország nagyobb úszóklubjainak élversenyzői is, akikkel – most először – a Keszthelyi Kiscápák Sportegyesület hat úszója is megmérettetett.

Egyéni keszthelyi csúcsok is születtek

2012. január 31.

bővebben!


Öt perc emberség

2010. szeptember 05.

A Nyitott Szemmel magazin szerkesztősége ÖT PERC EMBERSÉG címmel irodalmi pályázatot hirdet

A ma embere nem ér rá jó hírek után kutatni. A sokkoló fotók, szövegek mellett ritkán akad békét sugárzó, tiszta tekintet, továbbélést segítő történet, ezért feltétlenül érdemes írásban is megörökíteni, ha hétköznapi életünk során szeretetteljes bánásmóddal, odafigyeléssel, emberséges, megértő viszonyulással találkozhatunk.
A szép emberi vonásoknak szeretnénk emlékoszlopot állítani azzal a válogatással, amely a legjobb pályaművekből kerülne összeállításra egy reprezentatív kötetben, ami a Nyitott Szemmel magazin további megjelenéseit támogatná.

Az irodalmi pályázatra szépirodalmi stílusú, jogtiszta, eddig még nem publikált prózai műveket várunk, maximum 4 oldal terjedelemben.


A pályázatok beérkezési határideje: 2010. október 10. (A késve érkezett pályázatokat nincs módunkban elfogadni, ezért inkább az elektronikus küldést javasoljuk mindenkinek!!!)


Díjazás:
I. helyezett: 30.000,- Ft
II. helyezett: 20.000,- Ft
III. helyezett: 10.000,- Ft



A pályaműveket az alábbi címek egyikére várjuk: Elektronikus formában:  HYPERLINK "mailto:szerkesztoseg@nyitottszemmel.hu" szerkesztoseg@nyitottszemmel.hu, Postai úton: Nyitott Szemmel Szerkesztőség, 8200 Veszprém, Ívelő sétány 26.  www.nyitottszemmel.hu





Az emberi űrkutatás múltja, jelene és jövője
2012. február 09.
előadás

Keszthely Fő tere az évszázadok tükrében
2012. február 09.
vetélkedő

Müller Péter előadása
2012. február 08.
Hévízi Szabadegyetem

Franciaország borászata 1.
2012. február 08.
előadás

Déry-Presser-Adamis: KÉPZELT RIPORT EGY AMERIKAI POPFESZTIVÁLRÓL
2012. február 08.
színházi előadás


Szavazás
Nem csak napsütésben, melegben, hanem télen, igazi zimankóban is lehet hangulatos esküvőt tartani, bizonyíték erre a Balaton Színházban megrendezett esküvői kiállítás. Ön tartana esküvőt télen?
Igen.
  0
Nem.
  0

Hirdetés