Kiemelt képgalériánk

Hévízi csillagok, I. elődöntő

2012. január 28.


nézze meg képeinket!

Kiemelt tudósításunk

Az év első országos úszóversenyét 2012. január 28-án tartották Székesfehérváron 2001-2005 között  született gyermekeknek. A versenyen részt vettek budapesti egyesületek és Nyugat-Magyarország nagyobb úszóklubjainak élversenyzői is, akikkel – most először – a Keszthelyi Kiscápák Sportegyesület hat úszója is megmérettetett.

Egyéni keszthelyi csúcsok is születtek

2012. január 31.

bővebben!


Döntést támogató nap

2010. július 22.

Kiíró: Humán-TéKa Humán Erőforrás-fejlesztési Kft. Határidő: 2010. 07. 26. Pályázhat: - Egyéni vállalkozók, családi mikro-, kis- és középvállalkozások. - Az állami, valamint az egyéb nonprofit szféra szervezetei, falvak és városok önkormányzatai, FONTOS, hogy kivételt képeznek a megyei jogú városok, a megyeszékhelyek, valamint a megyei önkormányzatok! Számukra jelen esetben nem tudnak pályázati lehetőséget biztosítani

A pályázati támogatás célja és háttere
A magánszféra, illetve a közszféra területén tevékenykedő szervezetek
munkatársaival folytatott közös tevékenységeink általános tapasztalata,
hogy a döntési folyamatok mind hatékonyabbá tétele újra és újra központi
kérdéssé válik. A döntési helyzetekre gyorsan, olykor korlátozott mértékben
és minőségben rendelkezésre álló információ alapján, ugyanakkor
objektivitásra törekedve, és a szervezeti érdekeket maximálisan szem előtt
tartva, azonnal, vagy legalábbis rövid határidőn belül kell a lehető
legjobb válasszal reagálni. Természetesen külön figyelmet érdemelnek azok a
döntési helyzetek, melyek nyomán más személyek érdekei, illetve gazdasági
előnyök és hátrányok kerülnek a fókuszba.
A napi, rutinnak ható döntéseink is hosszú távú hatással bírnak egy
szervezet életére; legyen szó a munkatársakkal való kapcsolatról, legyen
szó érdekképviseletről, gazdasági döntésekről, szakmai és/vagy gazdasági
együttműködési területekről.
Ez a folyamat összetett szakmai felkészültséget, rutint, speciális társas
ismeretekkel jól összedolgozott, integrált készségeket, képességeket, ma
használatos kifejezéssel élve kompetenciákat igényel, melyek ritkán
szerezhetők meg a hagyományos oktatás keretein belül. Pályázatunk kiemelt
célja, hogy erre a valós igényre kínáljunk egy rendhagyó alternatívát;
kedvezményes, egy munkanapot magában foglaló programon való részvétellel.
Támogatni kívánjuk a különböző "csoda" képzésekkel szemben kicsit
szkeptikus, családi, mikro- és kisvállalkozások, valamint a közszféra
döntéshozatalban érintett munkatársait/vezetőit egy személyközpontú
döntéshozatali hatékonyságot elősegítő programmal. Szervezetenként két fő
részvételére van lehetőség. A támogatott program pontos tartalmát "A
pályázat tartalma" c. fejezetben találja.

A pályázók köre
- Egyéni vállalkozók, családi mikro-, kis- és középvállalkozások.
- Az állami, valamint az egyéb nonprofit szféra szervezetei, falvak és
városok önkormányzatai, FONTOS, hogy kivételt képeznek a megyei jogú
városok, a megyeszékhelyek, valamint a megyei önkormányzatok! Számukra
jelen esetben nem tudunk pályázati lehetőséget biztosítani.

Egy beadott pályázatot, mivel az két fő támogatott részvételét biztosítja,
a fenti feltételeknek megfelelően, két pályázó szervezet, KÖZÖSEN is
beadhatja. Sikeres pályázás esetén - természetesen - mindkét szervezettől
egy-egy fő vesz részt a támogatott programban.

A pályázat tartalma
A pályázat nyertesei - szervezetenként két fő - az alábbi programban
történő részvételre kapnak lehetőséget:
Egy munkanapos, nyolc munkaórát magában foglaló - tréning módszerrel zajló
program során végigvezetjük a résztvevőket a döntési helyzetek útvesztőin.
Saját élményt, egyedi tapasztalást adnunk abból, hogy milyen jelenségek,
élethelyzetek befolyásolnak bennünket döntési helyzetekben.
Lesz szó az egyes döntési (élet)helyzetek észleléséről, az érzelmek,
beállítódások, többletinformációk, vagy éppen a hiányos információk
kifejezettem a döntési folyamatra gyakorolt hatásairól.
A nyertes pályázók saját gondolkodási korlátaik megtapasztalása révén
képesek lesznek a fent leírt döntést torzító jelenségek felismerésére mind
önmaguk mind beosztottaik, munkatársaik, sőt! családtagjaik esetében. Ezen
keresztül a pontosabb, gyorsabb döntéssel pénzt, időt és kapcsolatokat
nyerhetnek!
Minden egyes nyertes pályázati anyagban két résztvevő számára biztosítunk
kedvezményes részvételt!
A tréning tervezett helyszíne Zala megye, időpontja 2010. szeptember. A
pontos helyszínről és időpontról a nyertes pályázókat értesíteni fogjuk.
Szállásigény esetén tájékoztatni tudjuk a sikeres pályázót a
lehetőségekről.

Támogatási szabályok, pénzügyi feltételek
Minden nyertes pályázat esetén - akár egyénileg, akár két szervezet által
közösen benyújtott anyagról van szó - két fő támogatott részvétele
biztosított.
A pályázat egyszeri elbírálási díja: bruttó 5000 Ft, melyet a Humán-TéKa
Humán Erőforrás-fejlesztési Kft., Zala Völgye Takarékszövetkezetnél
vezetett, 75500117-11030881 számú számlájára kérünk a pályázat beküldését
megelőzően befizetni, majd a befizetésről szóló igazolást a pályázati
anyaghoz mellékelni! Megjegyzésben kérjük feltüntetni: "Pályázat!" A
befizetésekről természetesen postafordultával számlát küldünk!
A nyertes pályázó által elnyert program teljes értéke két fő részére: 90
000 Ft+áfa, azaz összesen 112 500 Ft. Ebből a két fő számára biztosított, -
ténylegesen megtérítendő - kedvezményes részvételi díj 30 000+áfa, azaz 37
500 Ft, amit a támogatói szerződés megkötését követően és a képzés
lefolytatását megelőzően szükséges a fent megjelölt számlára a sikerrel
pályázónak megfizetni.
A kedvezményes részvételi díj magában foglalja a programon történő
részvétel lehetőségén túl, a programot vezető szakemberek díjazását (ez
gyakorlatilag grátisz), a résztvevők számára átadásra kerülő szakmai
anyagokat, és a nap során elfogyasztásra kerülő "bekészítések" díját.

A támogatott pályázatok kiválasztásának szempontjai
Hiánytalanul, határidőre benyújtott pályázati anyag, ami tartalmazza a
pontosan kitöltött és aláírt
PÁLYÁZATI ADATLAPOT,
A PÁLYÁZATHOZ CSATOLT NYILATKOZATOT,
BÍRÁLATI DÍJ BEFIZETÉSI IGAZOLÁSÁT.

A pályázati adatlap kérdéssorának mind konkrétabb, célirányos
megválaszolása komoly előnyt jelent, így látjuk a pályázó valódi fejlődési
igényét.

Adminisztratív információk
A pályázatok BENYÚJTÁSÁNAK határideje: 2010. július 26.
A pályázatot magyar nyelven, kinyomtatott formában, zárt borítékban, egy
példányban az alábbi címre kérjük eljuttatni:
Humán-TéKa Humán Erőforrás-fejlesztési Kft.
8900 Zalaegerszeg, Andráshida u. 36.
A borítékon szíveskedjen feltűntetni: "Pályázat!"
A pályázatok elbírálásának, az eredményekről történő értesítéseknek,
sikeres pályázás esetén a támogatói szerződések megkötésének, és a
program-időpont és helyszín pontos megjelölésének határideje:
2010. augusztus 20.

Pályázati kapcsolattartó: Pesti Tímea ügyvezető,
munka és szervezet szakpszichológus
tel.: +36 70 396 9320
e-mail: pestit@t-email.hu
http://www.humanteka.mindenkilapja.hu





Az emberi űrkutatás múltja, jelene és jövője
2012. február 09.
előadás

Keszthely Fő tere az évszázadok tükrében
2012. február 09.
vetélkedő

Müller Péter előadása
2012. február 08.
Hévízi Szabadegyetem

Franciaország borászata 1.
2012. február 08.
előadás

Déry-Presser-Adamis: KÉPZELT RIPORT EGY AMERIKAI POPFESZTIVÁLRÓL
2012. február 08.
színházi előadás


Szavazás
Nem csak napsütésben, melegben, hanem télen, igazi zimankóban is lehet hangulatos esküvőt tartani, bizonyíték erre a Balaton Színházban megrendezett esküvői kiállítás. Ön tartana esküvőt télen?
Igen.
  0
Nem.
  0

Hirdetés