Kiemelt képgalériánk

Hévízi csillagok, I. elődöntő

2012. január 28.


nézze meg képeinket!

Kiemelt tudósításunk

Az év első országos úszóversenyét 2012. január 28-án tartották Székesfehérváron 2001-2005 között  született gyermekeknek. A versenyen részt vettek budapesti egyesületek és Nyugat-Magyarország nagyobb úszóklubjainak élversenyzői is, akikkel – most először – a Keszthelyi Kiscápák Sportegyesület hat úszója is megmérettetett.

Egyéni keszthelyi csúcsok is születtek

2012. január 31.

bővebben!


Szupergazdagok autóversenye London utcáin

2010. augusztus 09.

Tiltakoznak a világhírű londoni Harrods áruház környékének lakói az ellen, hogy szupergazdag fiatalok éjszakai autóversenyeket rendeznek az utcákon.

Az elegáns Knightsbridge kerületben lévő Harrods térsége napközben is elviselhetetlenül zajos a hatalmas gépkocsi forgalomtól, hiszen itt vezet el a délnyugati térségből London központjába tartó forgalmas főút. Ám amióta a katari uralkodócsalád egyik tagja májusban megvette az áruházat, az éjszaka is pokollá, ahogyan a környékbeliek fogalmaznak "a 24 órás Le Mans-i autóverseny" startvonalává vált a térségben.
Bugattik, Ferrarik, Lamborghinik bömbölnek nap mint nap az utcákon - ahol az ingatlanárok 1 millió fontnál (321 millió forint) kezdődnek - hajnali háromig. A bűnösök azok a gazdag közel-keleti fiatalok, akik találkozópontként használják a térséget, hogy megmutassák egymásnak mire képesek újdonsült játékaik.
A lakók most megelégelték az éjszakai zajt, és kampánycsoportba tömörülve eljuttatták panaszukat Boris Johnson londoni polgármesternek, mivel a rendőrség és a helyi önkormányzat tehetetlen. A katari, a szaúd-arábiai és az egyesült arab emírségeki nagykövetségre is elküldték panaszaikat. mti





Hozzászólások

Komment RSS
Hozzászóló neve*
Tárgy:
Hozzászólás*
Biztonsági kód*
A hozzászólás tárgya és szövege nem tartalmazhat HTML kódot.
A biztonsági kód nem érzékeny a nagy és kisbetűkre.

Az emberi űrkutatás múltja, jelene és jövője
2012. február 09.
előadás

Keszthely Fő tere az évszázadok tükrében
2012. február 09.
vetélkedő

Müller Péter előadása
2012. február 08.
Hévízi Szabadegyetem

Franciaország borászata 1.
2012. február 08.
előadás

Déry-Presser-Adamis: KÉPZELT RIPORT EGY AMERIKAI POPFESZTIVÁLRÓL
2012. február 08.
színházi előadás


Szavazás
Nem csak napsütésben, melegben, hanem télen, igazi zimankóban is lehet hangulatos esküvőt tartani, bizonyíték erre a Balaton Színházban megrendezett esküvői kiállítás. Ön tartana esküvőt télen?
Igen.
  0
Nem.
  0

Hirdetés