Kiemelt képgalériánk

Hévízi csillagok, I. elődöntő

2012. január 28.


nézze meg képeinket!

Kiemelt tudósításunk

Az év első országos úszóversenyét 2012. január 28-án tartották Székesfehérváron 2001-2005 között  született gyermekeknek. A versenyen részt vettek budapesti egyesületek és Nyugat-Magyarország nagyobb úszóklubjainak élversenyzői is, akikkel – most először – a Keszthelyi Kiscápák Sportegyesület hat úszója is megmérettetett.

Egyéni keszthelyi csúcsok is születtek

2012. január 31.

bővebben!


Közös turnét tervez Robbie Williams és a Take That

2010. augusztus 29.

A novemberre várható közös album után egy közös koncertturnét is tervez jövő nyárra Robbie Williams és régi csapata, a Take That, azonban valószínű, hogy csak átmeneti lesz az együttműködés - közölték a zenészek.

A 36 éves brit énekes 1995-ben lépett ki a többszörösen listavezető bandából, hogy szólókarrierbe kezdjen. A zenekar egy évvel később teljesen feloszlott. Csaknem egy évtizeddel később, 2005-ben Williams nélkül újraalakították az együttest, népszerűségük az elmúlt években magasba szárnyalt, míg a popsztáré kissé megtorpanni látszott.
A brit sajtóban lázas találgatások folytak arról, hogy vajon a két fél kibékül-e egymással, mire júliusban Williams bejelentette, hogy majdnem 15 év után visszatér az együttesbe, hogy elkészítsék közös albumukat, amely a tervek szerint novemberben kerül majd a boltokba.
"Most a közös turné ötlete is felmerült, amelyre remélhetőleg jövő nyáron kerül majd sor" - árulta el Gary Barlow, a Take That vezető énekese.
"Tele vagyunk ötletekkel, de időpontokról, helyszínekről és pontos tervekről egyelőre nem beszélhetünk" - hangsúlyozta a banda egykori fenegyerekeként számon tartott Williams.
"Idén leszünk mindannyian húsz éve a szakmában és egy utolsó közös album, illetve egy közös turné megvalósulása óriási dolog lenne! Aztán Rob újra Rob lesz, mi pedig újra négyesben folytatjuk tovább. A dolgok visszatérnek a régi kerékvágásba" - magyarázta Barlow a BBC rádiónak adott interjújában.
Williams és Barlow nemrég Shame (Szégyen) címmel írt közös számot, amelyhez videoklipet is forgattak. A csapattagok és a brit énekes közötti elhidegülést feldolgozó szerzemény a héten került először adásba és a rajongók internetes bejegyzései szerint kísértetiesen hasonlít a Beatles 1968-as Blackbird című számára.
Williams korábban elismerte, hogy nagyon izgatott volt, amikor Los Angelesben készült egykori csapattársaihoz. "Olyan érzés volt, mintha hazaérkeztem volna" - vallotta be a nemrég házasodott popzenész, aki a találkozó után hosszasan beszélgetett Barlow-val a zenekar feloszlásáról.
"Az elmúlt 15 évben azon gondolkodtam, hogy mit is fogok mondani nekik. Hosszú ideig tartott a szünet és a legmegdöbbentőbb az volt, mikor a találkozó végén mindannyian őszintén bocsánatot kértünk egymástól. Azt hiszem erre volt igazán szükségünk. Olyan tehertől szabadultam meg, amelyről nem is tudtam, hogy még mindig a vállamat nyomja" - tette hozzá Williams.
A Take That a kilencvenes évek elején hatalmas sikereket ért el az egész világon, lemezeikből mintegy 80 millió példány fogyott. Robbie Williams szólókarrierje alatt mintegy 57 millió albumot adott el, több brit zenei díjat kapott, mint bármely más előadó. A Shame című kislemez október 4-én kerül a boltokba. mti





Hozzászólások

Komment RSS
Hozzászóló neve*
Tárgy:
Hozzászólás*
Biztonsági kód*
A hozzászólás tárgya és szövege nem tartalmazhat HTML kódot.
A biztonsági kód nem érzékeny a nagy és kisbetűkre.

Az emberi űrkutatás múltja, jelene és jövője
2012. február 09.
előadás

Keszthely Fő tere az évszázadok tükrében
2012. február 09.
vetélkedő

Müller Péter előadása
2012. február 08.
Hévízi Szabadegyetem

Franciaország borászata 1.
2012. február 08.
előadás

Déry-Presser-Adamis: KÉPZELT RIPORT EGY AMERIKAI POPFESZTIVÁLRÓL
2012. február 08.
színházi előadás


Szavazás
Nem csak napsütésben, melegben, hanem télen, igazi zimankóban is lehet hangulatos esküvőt tartani, bizonyíték erre a Balaton Színházban megrendezett esküvői kiállítás. Ön tartana esküvőt télen?
Igen.
  0
Nem.
  0

Hirdetés