Kiemelt képgalériánk

Hévízi csillagok, I. elődöntő

2012. január 28.


nézze meg képeinket!

Kiemelt tudósításunk

Az év első országos úszóversenyét 2012. január 28-án tartották Székesfehérváron 2001-2005 között  született gyermekeknek. A versenyen részt vettek budapesti egyesületek és Nyugat-Magyarország nagyobb úszóklubjainak élversenyzői is, akikkel – most először – a Keszthelyi Kiscápák Sportegyesület hat úszója is megmérettetett.

Egyéni keszthelyi csúcsok is születtek

2012. január 31.

bővebben!


High-tech ramadán

2010. augusztus 12.

Az iszlám világ hagyományos böjti hónapja a ramadán sem nélkülözheti a számítástechnika vívmányait, a szigorú előírások betartását ma már szoftverek segítik, ezek között az ima idejére figyelmeztető, és Mekka irányát mutató alkalmazások is vannak.

Az okostelefonokra tölthető, muszlimoknak szánt programok nem csupán ramadánkor könnyítik meg a muszlimok életét. A vallási témájú alkalmazásokkal az idegen helyen járó hívő néhány kattintással keresheti meg a legközelebbi mecsetet, de listát készíthet azokról az áruházakról is, ahol a vallási előírásoknak megfelelő élelmiszereket értékesítenek.
A napi imák arab szövegének helyes kiejtését is szoftver segíti, miközben egy másik program a Koránból elolvasott oldalakat tartja számon.
Ezek a szoftverek elsősorban az Egyesült Államokban népszerűek, mert az amerikai mecsetekben a muzulmán országokkal ellentétben nincsenek külső hangszórók, amelyeken keresztül a napi imára szólítják a híveket.
Az Apple és a Nokia készülékekre letölthető alkalmazások egy része ingyenes, és van, amiért mindössze néhányszáz forintnak megfelelő összeget kérnek.
A számítástechnika fejlődése ellenére a Gergely-naptár szerint minden évben tizenegy nappal korábban kezdődő ramadán sem egységes. Idén a szunniták szerdától, a síiták pedig csütörtöktől számolják a böjt első napját. mti





Hozzászólások

Komment RSS
Hozzászóló neve*
Tárgy:
Hozzászólás*
Biztonsági kód*
A hozzászólás tárgya és szövege nem tartalmazhat HTML kódot.
A biztonsági kód nem érzékeny a nagy és kisbetűkre.

Az emberi űrkutatás múltja, jelene és jövője
2012. február 09.
előadás

Keszthely Fő tere az évszázadok tükrében
2012. február 09.
vetélkedő

Müller Péter előadása
2012. február 08.
Hévízi Szabadegyetem

Franciaország borászata 1.
2012. február 08.
előadás

Déry-Presser-Adamis: KÉPZELT RIPORT EGY AMERIKAI POPFESZTIVÁLRÓL
2012. február 08.
színházi előadás


Szavazás
Nem csak napsütésben, melegben, hanem télen, igazi zimankóban is lehet hangulatos esküvőt tartani, bizonyíték erre a Balaton Színházban megrendezett esküvői kiállítás. Ön tartana esküvőt télen?
Igen.
  0
Nem.
  0

Hirdetés