Kiemelt képgalériánk

Szent István napi ünnepség, Keszthely

2010. augusztus 20.


nézze meg képeinket!

Kiemelt tudósításunk

Interjú Ruzsics Ferenccel, Keszthely város polgármesterével.

Nyugodt szívvel és tiszta lelkiismerettel

2010. augusztus 28.

bővebben!


Pálinkás jó időket!

Tozzi blogja

2010. július 09.

A kistermelői rendelet legfontosabb módosítása, hogy az állati alaptermékek (tej, tojás, nyers hús, stb.) és a feldolgozott kistermelői termékek (sajt, lekvár, kolbász, stb.) értékesíthetőek az előállítás szerinti megyében és Budapesten, vagy a gazdaság helyétől légvonalban számítva az ország területén legfeljebb 40 km távolságon belül a végső fogyasztó részére, valamint boltokba és vendéglátó egységekbe, így a közétkeztetésbe is.

A kistermelő is végezhet szolgáltatásokat más magánszemély, kistermelő részére élelmiszerének előállítása során (például hús füstöltetés, terménytisztítás, zöldség-, gyümölcs-, olajosmag-szárítás, -őrlés, -préselés). Az állat vágása és húsának feldolgozása, és az ételkészítés más kistermelővel nem végeztethető. Az új szabályozás szerint ellenőrzött állományból származó baromfi és nyúlféle házi vágásánál a településen, végső fogyasztó számára történő értékesítésnél ezután nem kell a vágásnál a hatósági húsvizsgálatot elvégeztetni legfeljebb heti 50 darab házi tyúkféle, 25 darab víziszárnyas vagy pulyka, 13 darab nyúlféle vágásánál.

Újra lehet disznót vágni. Az eddigi rendeletek tiltották az otthoni disznóvágást, és tiltották az házilag előállított aszalt és füstölt áruk értékesítését is. Az új rendelkezés biztosítja az olyan hagyományok megőrzését, mint az ökör-, birka-, kecske- és disznóvágást, a disznótort. A falusi vendégasztal szolgáltatásnál, és a rendezvényeknél a hatóságnak történő bejelentés mellett lehetőség nyílik az ellenőrzött állományokból helyi/házi vágás elvégzésére, a hús helyben való elkészítésére, valamint helyben fogyasztás céljára történő értékesítésre.

Az ökörsütés, birkapörkölt, házi disznótor a falusi vendéglátónál és a rendezvényeken is engedélyezett, és kistermelő is végezhet falusi vendégasztal szolgáltatói tevékenységet az általa megtermelt vagy előállított, és kiegészítő alapanyagként vásárolt élelmiszer felhasználásával.

A parlament előtt van a közbeszerzési törvény módosítása. A jogszabály lehetővé teszi, hogy közbeszerzési kényszer és a lánckereskedelem kiiktatásával összekapcsolják egymással a helyi élelmiszer-előállítás, -feldolgozás és -értékesítés rendszereit, valamint a helyi intézmények (bölcsődék, óvodák, iskolák, hivatalok, helyi egészségügyi intézmények) közétkeztetési rendszereit.

Bővül az EU által is támogatott „szociális élelmiszerprogram” valamint az „iskolagyümölcs” program. Összekapcsoljuk azokat a helyi élelmiszertermelés, feldolgozás és értékesítés, a közvetlen beszállítás rendszereivel.

A július 6-án életbe lépett rendeletmódosítás lehetővé teszi, hogy  a magyar emberek a jövőben,  az európai gyakorlatnak megfelelően,  szabadon dönthetnek a saját gyümölcseik felhasználásáról, akár lekvárról, akár pálinkáról legyen szó.





Hozzászólások

Komment RSS
Hozzászóló neve*
Tárgy:
Hozzászólás*
Biztonsági kód*
A hozzászólás tárgya és szövege nem tartalmazhat HTML kódot.
A biztonsági kód nem érzékeny a nagy és kisbetűkre.

Tematikus

Rómeó és Júlia
2010. szeptember 11.
előadás

Zenés esték a Balatoni Múzeumban
2010. szeptember 10.
koncert

Makk Károly: Így ahogy vagytok (Farkasbőrben)
2010. szeptember 10.
VII. Balaton Filmfesztivál

Kísérleti- és kis játékfilmek vetítése
2010. szeptember 08.
VII. Balaton Filmfesztivál

A réz művészete
2010. szeptember 07.
kiállítás


Szavazás
A krónikus betegek 13 százalékával rendszeresen előfordul, hogy a gyógyszer ára miatt nem tudja kiváltani a számára felírt vényköteles készítményt - derül ki egy felmérésből. Önnel fordult már elő ilyen?
Igen, gyakran előfordult.
  13
Igen, de ajánlottak másik, olcsóbb gyógyszert.
  4
Nem, mindig kiváltom a felírt készítményt.
  5
Nem, mert megbeszélem az orvossal a várható költségeket.
  0

Hirdetés