Kiemelt képgalériánk

Hévízi csillagok, I. elődöntő

2012. január 28.


nézze meg képeinket!

Kiemelt tudósításunk

Az év első országos úszóversenyét 2012. január 28-án tartották Székesfehérváron 2001-2005 között  született gyermekeknek. A versenyen részt vettek budapesti egyesületek és Nyugat-Magyarország nagyobb úszóklubjainak élversenyzői is, akikkel – most először – a Keszthelyi Kiscápák Sportegyesület hat úszója is megmérettetett.

Egyéni keszthelyi csúcsok is születtek

2012. január 31.

bővebben!


Az MSZP már nem küzd, nem harcol

Tozzi blogja

2010. augusztus 25.

A jelek szerint az önkormányzati választás megadja a kegyelemdöfést az MSZP jelenlegi formációjának, és ezt még Szanyi Tibor áldozatos kampányfőnöki tevékenysége sem tudja megakadályozni – olvasom az egyik véleményt a HVG-ben.

A választók, szavazók, szimpatizánsok joggal várják el, hogy a legnagyobb ellenzéki pártként az MSZP alternatívát nyújtson, ellensúlyt képezzen, kritikai hangot használjon, s ezt a társadalmi nyilvánosságban is képviselje. A párt vezetői azonban egyelőre pihennek, lazulnak, regenerálódnak Mesterházi, Lendvai hetek óta meg sem szólalt, a frakciótagok is eltűntek, az MSZP „arcait” kivonták a nyilvánosságból, miközben a riválisok gőzerővel készülnek a megmérettetésre. A kormányzati oldal mellett (amely a választások eredményének megismétlésére készül) most már az ellenzéki pártok is egyre nagyobb hevességgel „lövik” az MSZP állásait. A választási küzdelem tehát megkezdődött, az MSZP-nél azonban csak a kampányfőnöknek kinevezett Szanyi Tibor küzd – amolyan kötelező feladatként – néhány tucat fiatallal körülvéve. Olykor a máris vesztes benyomást keltő Horváth Csaba is felbukkan a híradókban, de mindezek láttán kevesek gondolják (gondolhatják) komolyan, hogy az MSZP-nek és jelöltjeinek komoly esélye lehet a választási küzdelemben.

Az MSZP nem küzd, nem harcol, sokkal inkább csak „alibizik”, a feladatra kijelöltek rutinból teszik a dolgukat. Pedig a baloldalnak, ebben a helyzetben,  – pestiesen szólva – nyomulnia kellene ezerrel! Ellensúlyt kellene képeznie a harsogó, agresszív és még mindig szimbolikus elemekkel dolgozó kormánypropagandával szemben. Hitet, lelket öntenie a magukra maradt, kiábrándult, elbizonytalanodott, megcsömörlött szavazókba, miközben kommunikálni is kellene velük. Ki kellene alakítani számukra egy érthető, világos stratégiát, létre kellene hozni egy hatékony választási szervezetet, működtetni kellene a rendelkezésre álló társadalmi csatornákat és dolgozni, dolgozni, dolgozni. Hogy legalább minimális esély maradjon egy-egy helyi győzelemre.

Persze, joggal vetődik fel a kérdés: mit is várhatnak a választók ezektől a már sokszor megújult politikusoktól, mit remélhetnek a potenciális szavazók ezektől a frakcióban üldögélő, szavatossága lejárt, nyugodtan nyaraló politikusoktól, a kiégett káderektől, a listán bejutott levitézlett, hiteltelen emberektől, ha maga a pártelit sem bízik a sikerben, s nem is tesz annak érdekében?





Hozzászólások

Komment RSS
Hozzászóló neve*
Tárgy:
Hozzászólás*
Biztonsági kód*
A hozzászólás tárgya és szövege nem tartalmazhat HTML kódot.
A biztonsági kód nem érzékeny a nagy és kisbetűkre.

Az emberi űrkutatás múltja, jelene és jövője
2012. február 09.
előadás

Keszthely Fő tere az évszázadok tükrében
2012. február 09.
vetélkedő

Müller Péter előadása
2012. február 08.
Hévízi Szabadegyetem

Franciaország borászata 1.
2012. február 08.
előadás

Déry-Presser-Adamis: KÉPZELT RIPORT EGY AMERIKAI POPFESZTIVÁLRÓL
2012. február 08.
színházi előadás


Szavazás
Nem csak napsütésben, melegben, hanem télen, igazi zimankóban is lehet hangulatos esküvőt tartani, bizonyíték erre a Balaton Színházban megrendezett esküvői kiállítás. Ön tartana esküvőt télen?
Igen.
  0
Nem.
  0

Hirdetés