Kiemelt képgalériánk

Hévízi csillagok, I. elődöntő

2012. január 28.


nézze meg képeinket!

Kiemelt tudósításunk

Az év első országos úszóversenyét 2012. január 28-án tartották Székesfehérváron 2001-2005 között  született gyermekeknek. A versenyen részt vettek budapesti egyesületek és Nyugat-Magyarország nagyobb úszóklubjainak élversenyzői is, akikkel – most először – a Keszthelyi Kiscápák Sportegyesület hat úszója is megmérettetett.

Egyéni keszthelyi csúcsok is születtek

2012. január 31.

bővebben!


XI. Keszthelyi Nyári Játékok a Festetics kastély parkjában

2010. július 09.

Az idei év újdonsága, hogy kettő előadás is látható lesz a Festetics kastély parkjában felállított szabadtéri színpadon.

Közkívánatra ismét műsoron van a tavalyi évben bemutatott Fekete Péter című operettet, amire tavaly sokan már a teltház miatt nem kaptak jegyet.
Az idei év új előadása A 88. utca foglyai című vígjáték. Az előadások olyan művészek közreműködésével valósulnak meg, mint Básti Juli, Haumann Péter, Kern András, Oroszlán Szonja, Gubás Gabi, Magyar Attila és Simon Kornél.

Előadások időpontja:
Fekete Péter: július 29., 30., 31. aug.1. (2. esőnap) 20.30 órától
A 88. utca foglyai: augusztus 5., 6., 7., 8. (9. esőnap), valamint augusztus 12., 13., 14. (15. esőnap) 20.30 órától

A darabokról:
Eisemann - Somogyi - Zágon:
FEKETE PÉTER

Bár a Fekete Péter műfaját tekintve mese, az antivilágbéli operett alapszituációja igencsak aktuális ma is. A gazdasági világválság idején a jóképű világfi, (aki nem mellesleg veszedelmes tőzsdecápa), véletlenül rábukkan a világ legnagyobb balekjára, kinek személye maga a katasztrófa. Bármihez ér, az összeomlik - mi lehetne hát jövedelmezőbb befektetés, mint részvénytársaságot alapítani a balek pechjére? Az üzlet be is indul, csak hogy közbeszól a szerelem: a dörzsölt úriember és a lúzer mindketten találkoznak egy-egy saját világukon kívüli nővel. A megejtő szerelmi kergetőzést legendás örökzöldek tarkítják, miközben a fináléban már a legmeglepőbb párok szorongatják egymás kezét.

Neil Simon:
A 88. UTCA FOGLYAI

Mel és Edna Edison élete fenekestül felfordul, amikor Mel, a gazdasági válság következében elveszíti az állását. Egzisztenciájuk megrendül, és Mel önbecsülése összeomlik. Edna humorral, empátiával próbál reagálni, és mindent elkövet, hogy segítsen levert férjén, de Mel-nek most sem kedve, sem ereje méltányolni ezt - a helyzet kezd kilátástalanná válni. Mel testvérei anyagilag talán tudnának segíteni, de hogy lehetne orvosolni a fölöslegessé vált ember lelkiállapotát? Milyen kiút lehetséges egy ilyen helyzetből? Mindenkinek rá kell jönnie, hogy a megoldáshoz csak egymásban bízva és egymást támogatva tudnak közelebb kerülni.
Neil Simon, a hazánkban is rendkívül népszerű komédiaszerző e darabjában is, saját legjobb hagyományait folytatva, valódi emberi konfliktust ábrázol - rendkívül szórakoztatóan. Együttérző humorral, fanyar iróniával, szellemes dialógusokban bontakozik ki egy szeretetreméltó házaspár hétköznapi válsága.




Kapcsolódó anyagok


Hozzászólások

Komment RSS
Hozzászóló neve*
Tárgy:
Hozzászólás*
Biztonsági kód*
A hozzászólás tárgya és szövege nem tartalmazhat HTML kódot.
A biztonsági kód nem érzékeny a nagy és kisbetűkre.

Az emberi űrkutatás múltja, jelene és jövője
2012. február 09.
előadás

Keszthely Fő tere az évszázadok tükrében
2012. február 09.
vetélkedő

Müller Péter előadása
2012. február 08.
Hévízi Szabadegyetem

Franciaország borászata 1.
2012. február 08.
előadás

Déry-Presser-Adamis: KÉPZELT RIPORT EGY AMERIKAI POPFESZTIVÁLRÓL
2012. február 08.
színházi előadás


Szavazás
Nem csak napsütésben, melegben, hanem télen, igazi zimankóban is lehet hangulatos esküvőt tartani, bizonyíték erre a Balaton Színházban megrendezett esküvői kiállítás. Ön tartana esküvőt télen?
Igen.
  0
Nem.
  0

Hirdetés