Kiemelt képgalériánk

Szent István napi ünnepség, Keszthely

2010. augusztus 20.


nézze meg képeinket!

Kiemelt tudósításunk

Háromszázmillió forint uniós támogatás segítségével újul meg a közeljövőben a keszthelyi Balaton-part – jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Ruzsics Ferenc polgármester és Manninger Jenő, a térség országgyűlési képviselője, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke.

Újabb nagy beruházás indul Keszthelyen

2010. szeptember 03.

bővebben!


Uniós támogatással újul meg a Kultkikötő Balatonföldváron

2010. július 28.

Az Európai Unió támogatásával megújul a Kultkikötő Balatonföldvári Szabadtéri Színház - közölte Nagy Viktor színművész, a színházat működtető Összpróba Alapítvány ügyvezető igazatója az MTI-vel.

Az Európai Unió a Dél-Dunántúli Operatív Programban (DDOP) mintegy 67,5 millió forint támogatást adott az alapítványnak a balatoni térség vonzerejének növelésére kiírt pályázaton.
A támogatást programok szervezésére, színpadfelújításra, hang- és fénytechnika megújítására, a nézőtér akadálymentesítésére és bővítésére, területrendezésre fordították.
A három évre szóló és 2010 október végén záruló programban kommunikációs akadálymentesítés is történik, azaz indukciós hurok beépítésével lehetővé válik majd, hogy a hallássérültek is jobban élvezhessék az előadásokat - emelte ki Nagy Viktor.
Az idei programsorozatban július 29-én mutatják be vizsgaelőadásukat a Kaposvári Egyetem Művészeti Karának másodéves színészhallgatói Chioggai csetepaté, azaz a sült tök égeti szánkat címmel. Július 30-án a Zagar együttes ad koncertet. Július 31-én, szombaton a Love Letters/Szerelmes levelek című kétszemélyes színdarabot mutatják be Mácsai Pál rendezésében, Hernádi Judit és Gálffi László szereplésével.
Augusztus 5-én ismét ifjú színinövendékek lépnek a világot jelentő deszkákra: a Kaposvári Egyetem Művészeti Karának harmadévesei a Füst a szemében című koncerttel emlékeznek Cseh Tamásra, a tavaly elhunyt zenészóriásra. Augusztus 6-án, pénteken Szulák Andrea lép fel zenekarával a Kultkikötő színpadán, augusztus 7-én pedig az Anconai szerelmesek című zenés komédián, a Karaván Művészeti Alapítvány és a Kaposvári Csiky Gergely Színház közös produkcióján szórakozhatnak az érdeklődők.
Augusztus 12-én a Presidance Company Hungarythm című tánc-show-jával érkezik Balatonföldvárra, augusztus 13-án a legendás KFT zenekar koncertezik sokadik alkalommal a földvári szabadtérin. Augusztus 14-én a Budapesti Kamaraszínház a Svejk című előadással vendégszerepel. A programsorozat az augusztus 20-i hétvégén zárul Szentpéteri Eszter verses estjével és az István, a király című rockoperával, amelyet a Kaposvári Roxínház előadásában láthat a földvári közönség.
Állandó és ingyenes programok is szerepelnek a műsorkínálatban. Augusztus 22-ig vasárnap, kedd és szerda esténként nagysikerű magyar filmek láthatók a PartMoziban, a Kultkikötő kiállítóterében pedig Burger Barna fotóművész Fény az arcokon című tárlatát tekinthetik meg a látogatók.
A Mesés Kikötő minden szombat és vasárnap délelőtt várja a gyerekeket, ahol kézműves foglalkozásokon ajándéktárgyakat készítenek, festenek, színeznek, rajzolnak. Minden vasárnap 11 órától 12 óráig a Kultkikötőben horgonyoz a Mesehajó, ahol olyan társulatok lépnek fel, mint a Ziránó Bábszínház vagy az Ördögszekér Kompánia. mti





Hozzászólások

Komment RSS
Hozzászóló neve*
Tárgy:
Hozzászólás*
Biztonsági kód*
A hozzászólás tárgya és szövege nem tartalmazhat HTML kódot.
A biztonsági kód nem érzékeny a nagy és kisbetűkre.

Tematikus

Rómeó és Júlia
2010. szeptember 11.
előadás

Zenés esték a Balatoni Múzeumban
2010. szeptember 10.
koncert

Makk Károly: Így ahogy vagytok (Farkasbőrben)
2010. szeptember 10.
VII. Balaton Filmfesztivál

Kísérleti- és kis játékfilmek vetítése
2010. szeptember 08.
VII. Balaton Filmfesztivál

A réz művészete
2010. szeptember 07.
kiállítás


Szavazás
A krónikus betegek 13 százalékával rendszeresen előfordul, hogy a gyógyszer ára miatt nem tudja kiváltani a számára felírt vényköteles készítményt - derül ki egy felmérésből. Önnel fordult már elő ilyen?
Igen, gyakran előfordult.
  13
Igen, de ajánlottak másik, olcsóbb gyógyszert.
  4
Nem, mindig kiváltom a felírt készítményt.
  5
Nem, mert megbeszélem az orvossal a várható költségeket.
  0

Hirdetés