Kiemelt tudósításunk

Háromszázmillió forint uniós támogatás segítségével újul meg a közeljövőben a keszthelyi Balaton-part – jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Ruzsics Ferenc polgármester és Manninger Jenő, a térség országgyűlési képviselője, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke.

Újabb nagy beruházás indul Keszthelyen

2010. szeptember 03.

bővebben!


Újra erősíthetők a nemi sztereotípiák az óvodai nevelésben

2010. július 30.

Módosult az óvodai nevelés alapprogramja, a kormány döntése értelmében abból kikerült a nemi sztereotípiák erősítésének tudatos kerülése - közölte Hoffmann Rózsa

Az oktatási államtitkár kiemelte: a korábbi kormányrendelet vitatható irányba befolyásolhatta volna a gyermekek erkölcsi, szellemi fejlődését, ezért elengedhetetlenül szükséges volt a korrekció. Felidézte: az előző kabinet tavaly novemberben módosította az alapprogramot, s a szakmai és társadalmi egyeztetések után kerültek bele olyan elemek, amelyek komoly felháborodást váltottak ki a szülők és az óvodapedagógusok körében. mti





Hozzászólások

Komment RSS
Hozzászóló neve*
Tárgy:
Hozzászólás*
Biztonsági kód*
A hozzászólás tárgya és szövege nem tartalmazhat HTML kódot.
A biztonsági kód nem érzékeny a nagy és kisbetűkre.

Tematikus

Rómeó és Júlia
2010. szeptember 11.
előadás

Zenés esték a Balatoni Múzeumban
2010. szeptember 10.
koncert

Makk Károly: Így ahogy vagytok (Farkasbőrben)
2010. szeptember 10.
VII. Balaton Filmfesztivál

Kísérleti- és kis játékfilmek vetítése
2010. szeptember 08.
VII. Balaton Filmfesztivál

A réz művészete
2010. szeptember 07.
kiállítás


Szavazás
A krónikus betegek 13 százalékával rendszeresen előfordul, hogy a gyógyszer ára miatt nem tudja kiváltani a számára felírt vényköteles készítményt - derül ki egy felmérésből. Önnel fordult már elő ilyen?
Igen, gyakran előfordult.
  13
Igen, de ajánlottak másik, olcsóbb gyógyszert.
  4
Nem, mindig kiváltom a felírt készítményt.
  5
Nem, mert megbeszélem az orvossal a várható költségeket.
  0

Hirdetés