24 óra hírei

A Magyar Kultúra Napja nem piros betűs ünnep, de nem is lehet egy naphoz kötni. A kultúra felemel, megérinti a lelkünket, arra az év minden napján szükség van, legyen az színházi előadás, koncert, tárlat – mondta köszöntő beszédében Manninger Jenő országgyűlési képviselő, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke vasárnap este a Balaton Színházban tartott kultúra-napi ünnepségen.

Kultúrára az év minden napján szükség van

2012. január 22.
A Magyar Kultúra Napja nem piros betűs ünnep, de nem is lehet egy naphoz kötni. A kultúra felemel, megérinti a lelkünket, arra az év minden napján szükség van, legyen az színházi előadás, koncert, tárlat – mondta köszöntő beszédében Manninger Jenő országgyűlési képviselő, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke vasárnap este a Balaton Színházban tartott kultúra-napi ünnepségen.

A doni áttörésre, a második magyar hadsereg katasztrófájára és a helyi hősökre emlékeztek vasárnap délelőtt Gyenesdiáson. A Himnusz első soraival kezdte beszédét Góth Imre önkormányzati képviselő, kiemelve: „Kölcsey még nem látta előre, hogy százhúsz év múlva, a második világháborúban katonáinknak és népünknek milyen nagy szüksége lesz a védő karra.

Hősök, aki megjárták a doni poklot

A Nap kel: 7 óra 21 perckor, nyugszik: 16 óra 28 perckor.
A Hold kel: 6 óra 25 perckor, nyugszik: 15 óra 50 perckor.
A magyar kultúra napja. Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én írta a Himnuszt.

Kalendárium - Január 22., vasárnap

2012. január 21.
A Nap kel: 7 óra 21 perckor, nyugszik: 16 óra 28 perckor. A Hold kel: 6 óra 25 perckor, nyugszik: 15 óra 50 perckor. A magyar kultúra napja. Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én írta a Himnuszt.

Ez történt január 22-én

2012. január 21.
Megszületett Cseh Tamás énekes, színész, zeneszerző és előadóművész. 1943.01.22 - 69 éve történt

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 3. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták:

Az ötös lottó 3. heti nyerőszámai és nyereményei

2012. január 21.
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 3. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták:

Fénylett Vince, tele lesz a pince

2012. január 21.
A csodálatos panorámát nyújtó Rezi szőlőhegy, a jóféle borok, és a kulturált borfogyasztás megismertetése, népszerűsítése érdekében harmadik alkalommal szervezték meg szombaton a településen a Szent Vince-napi ünnepséget, áldást. Nem csak a helybéliek, hanem a régióban lakók, turisták is szép számmal vettek részt a rendezvényen.

Hévíz Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala állást hirdet takarítói munkakör betöltésére.

Álláshirdetés - Hévíz

2012. január 21.
Hévíz Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala állást hirdet takarítói munkakör betöltésére.

A kultúrára figyelünk

2012. január 21.
Január 22-én lesz a magyar kultúra napja, amelyet 1989 óta ünneplünk, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát. A magyar kultúra napja alkalmából ismét átadják városunkban a Pro Cultura Keszthely kitüntető címet.

A Nap kel. 7 óra 22 perckor, nyugszik: 16 óra 27 perckor.
A Hold kel: 5 óra 41 perckor, nyugszik: 14 óra 39 perckor.
Névnap: Ágnes. Egyéb névnap: Agnéta, Menyhért.

Kalendárium - Január 21., szombat

2012. január 20.
A Nap kel. 7 óra 22 perckor, nyugszik: 16 óra 27 perckor. A Hold kel: 5 óra 41 perckor, nyugszik: 14 óra 39 perckor. Névnap: Ágnes. Egyéb névnap: Agnéta, Menyhért.

Ez történt január 21-én

2012. január 20.
Megszületett Madách Imre költő, író, ügyvéd, politikus, Az ember tragédiája szerzője. 1823.01.21 - 189 éve történt

A szeptemberben induló tanévben az alapképzésben teljes állami támogatás mellett 27.150-en tanulhatnak, további 15.550 diák részösztöndíjat kaphat. Az egységes osztatlan képzésben a teljes támogatásban részesülők száma 2420, a felsőfokú szakképzésben 3500 lesz.

A felsőoktatási felvételi keretszámok intézményi bontásban

2012. január 20.
A szeptemberben induló tanévben az alapképzésben teljes állami támogatás mellett 27.150-en tanulhatnak, további 15.550 diák részösztöndíjat kaphat. Az egységes osztatlan képzésben a teljes támogatásban részesülők száma 2420, a felsőfokú szakképzésben 3500 lesz.

Optimistán és némi bizonytalansággal tekint az idei évre dr. Kvarda Attila, a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, akinek célja, hogy még nagyobb presztízse legyen az intézménynek.

„Kreativitásra van szükségünk az idei évhez”

2012. január 20.
Optimistán és némi bizonytalansággal tekint az idei évre dr. Kvarda Attila, a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, akinek célja, hogy még nagyobb presztízse legyen az intézménynek.

Szerződést köt az állam a támogatott diákokkal

2012. január 20.
Szerződést köt az állam a felsőoktatásban állami támogatással tanuló diákokkal; a képzési idő kétszeresét kell Magyarországon dolgozniuk - mondta Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár pénteken a fővárosban tartott sajtótájékoztatóján.

Kétszer több adószámot függesztettek fel - Zala megye kevésbé érintett

2012. január 20.
Az elmúlt évben szokatlanul sok, összesen 77 643 cég adószámát függesztette fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), azaz a működő több mint félmillió társaság mintegy 15 százalékát.

Nyomást gyakorolnak a magyar gazdaságpolitikára?

2012. január 20.
A hét folyamán két jeles előadóval is találkozhatott az érdeklődő közönség Hévízen, a Hévízi Szabadegyetem keretében.

A Nap kel: 7 óra 23 perckor, nyugszik: 16 óra 25 perckor.
A Hold kel: 4 óra 48 perckor, nyugszik: 13 óra 33 perckor.
Névnap: Fábián, Sebestyén. Egyéb névnap: Eutim, Fabiána, Özséb, Sebő.

Kalendárium - Január 20., péntek

2012. január 19.
A Nap kel: 7 óra 23 perckor, nyugszik: 16 óra 25 perckor. A Hold kel: 4 óra 48 perckor, nyugszik: 13 óra 33 perckor. Névnap: Fábián, Sebestyén. Egyéb névnap: Eutim, Fabiána, Özséb, Sebő.

Ez történt január 20-án

2012. január 19.
Szabadalmaztatták a hullámvasútat. 1865.01.20 - 147 éve történt

Közel ezer fővel nőtt az álláskeresők száma Zala megyében

2012. január 19.
Közel ezer fővel nőtt tavaly decemberben az álláskeresők száma Zala megyében; az év utolsó hónapjában 15.182 munkanélkülit tartottak nyilván a kirendeltségeken, ami novemberhez képest 6,8 százalékos növekedést jelent - közölte a Zala megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja.

Keszthelyen tartotta alakuló ülését csütörtökön este a Demokratikus Koalíció (DK) Zala megye 2. számú választókerületi szervezete. Ennek kapcsán sajtótájékoztatót tartottak.

Összefogással és pozitív kicsengésű kapcsolattartással

2012. január 19.
Keszthelyen tartotta alakuló ülését csütörtökön este a Demokratikus Koalíció (DK) Zala megye 2. számú választókerületi szervezete. Ennek kapcsán sajtótájékoztatót tartottak.

Nemrégiben megjelent egy cikk a balatoni halászatról a www.monitormagazin.hu internetes oldalon, amelyre reagálva Kocsis Miklós, a keszthelyi képviselő-testület tagja úgy véli: a természetes élővizekben semmi keresnivalójuk a halászoknak. A képviselő szerint – aki maga is szenvedélyes horgász – a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. intézkedései ellentétesek a térségben élők törekvéseivel.

Mi a probléma a balatoni halászattal?

Franciaország borászata 1.
2012. február 08.
előadás

Déry-Presser-Adamis: KÉPZELT RIPORT EGY AMERIKAI POPFESZTIVÁLRÓL
2012. február 08.
színházi előadás

Erdély kapuja – a Partium
2012. február 07.
fotókiállítás

Előadás Bartók Béláról
2012. február 07.
előadás

Az életünkből kell pszichológiát csinálni…
2012. február 06.
Szülők Iskolája

1-20   21-40   41-60   61-80   81-100   101-120   121-140   141-160   161-180   181-200   201-220   221-240 >>>

Szavazás
Január 22-e a Magyar Kultúra Napja, amelyet 1989 óta ünneplünk. Önnek van-e ideje és igénye a kultúrára?
Igen, rendszeresen olvasok.
  14
Színházba járok.
  2
Múzeumokat keresünk fel.
  1
Moziba szeretünk menni.
  20
Nincs időm a kultúrára.
  7

Hirdetés