Kiemelt képgalériánk

Szent István napi ünnepség, Keszthely

2010. augusztus 20.


nézze meg képeinket!

Kiemelt tudósításunk

Háromszázmillió forint uniós támogatás segítségével újul meg a közeljövőben a keszthelyi Balaton-part – jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Ruzsics Ferenc polgármester és Manninger Jenő, a térség országgyűlési képviselője, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke.

Újabb nagy beruházás indul Keszthelyen

2010. szeptember 03.

bővebben!


Összefognak Vonyarcvashegyért

2010. július 25.

Manninger Jenő és Sáringer Kenyeres Tamás országgyűlési képviselőkkel, a Fidesz, illetve a KDNP térségi szervezetének elnökeivel járta körbe Fodor Márk Fidesz–KDNP-s polgármesterjelölt csütörtökön Vonyarcvashegyet.

Fodor Márk bemutatta a legfontosabb fejlesztési helyszíneket, és felvázolta azokat a projekteket, amelyekben számít az országgyűlési képviselők segítségére.
Manninger Jenő nemrég vette át az elnöki tisztséget a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanácsban, így hatékonyan tud majd segíteni a jelöltnek abban, hogy a település sikeresen felkészüljön a következő időszak pályázataira. Elmondta, ma még formálódnak a pályázati kiírások, de az biztos, hogy megadnak minden segítséget a munka megalapozott előkészítésére. Úgy vélte, tízévnyi közös munka alapján elmondhatja, Fodor Márknak megvannak a szükséges tapasztalatai és a rátermettsége a sikeres közös munkához.
Sáringer Kenyeres Tamás közölte: a találkozón az első körben a nagyobb horderejű fejlesztésekre fókuszáltak, így egyebek mellett az iskola energetikai korszerűsítésére és a nyílászárók cseréjére, a Telenkó János Üdülő turisztikai fejlesztésére, a Balaton-part turisztikai attrakciójának bővítésére, valamint a település csapadékvíz-elvezetésére, a járdaépítésre és az útfelújításokra.
Fodor Márk elárulta: a balatongyöröki és gyenesdiási polgármesterekkel közösen azon szeretnének dolgozni, hogy a Balaton-parti nagyobb területeket méltányos feltételekkel átvehessék az államtól. Hozzátette: – Fontos feladatuk van a helyi egyesületeknek és kluboknak közösségformáló és összetartó erejük miatt – vélte Fodor Márk. – Színes az egyesületi és klubélet Vonyarcvashegyen, ezt meg kellene őrizni.





Hozzászólások

Komment RSS
Hozzászóló neve*
Tárgy:
Hozzászólás*
Biztonsági kód*
A hozzászólás tárgya és szövege nem tartalmazhat HTML kódot.
A biztonsági kód nem érzékeny a nagy és kisbetűkre.

Tematikus

Rómeó és Júlia
2010. szeptember 11.
előadás

Zenés esték a Balatoni Múzeumban
2010. szeptember 10.
koncert

Makk Károly: Így ahogy vagytok (Farkasbőrben)
2010. szeptember 10.
VII. Balaton Filmfesztivál

Kísérleti- és kis játékfilmek vetítése
2010. szeptember 08.
VII. Balaton Filmfesztivál

A réz művészete
2010. szeptember 07.
kiállítás


Szavazás
A krónikus betegek 13 százalékával rendszeresen előfordul, hogy a gyógyszer ára miatt nem tudja kiváltani a számára felírt vényköteles készítményt - derül ki egy felmérésből. Önnel fordult már elő ilyen?
Igen, gyakran előfordult.
  13
Igen, de ajánlottak másik, olcsóbb gyógyszert.
  4
Nem, mindig kiváltom a felírt készítményt.
  5
Nem, mert megbeszélem az orvossal a várható költségeket.
  0

Hirdetés