Kételyek és kérdések - Ingatlanpanama Hévízen
2010. május 31.
A legutóbbi soros (05.25.) képviselő-testületi ülésen, majd egy néhány nappal későbbi, rendkívüli ülésen (05.28.) éles vita alakult ki a Hévízi gyógy-tó kifolyója mellett kiépült Castrum gyógykemping bérbe adására kiírt pályázat kapcsán.
A legutóbbi soros (05.25.) képviselő-testületi ülésen, majd egy néhány nappal későbbi, rendkívüli ülésen (05.28.) éles vita alakult ki a Hévízi gyógy-tó kifolyója mellett kiépült Castrum gyógykemping bérbe adására kiírt pályázat kapcsán. Az említett üléseken – mivel a téma nem szerepelt a Nonprofit Kft.-vel foglalkozó előterjesztések között –
a kapcsolódó kérdéseket Papp Gábor képviselő, a Fidesz hévízi csoportjának elnöke hozta fel.
- A sajtóból, illetve a városban keringő hírekből tudtam meg, hogy a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház Nonprofit Kft. igazgatójának, Hegedűs Lajosnak aláírásával meghirdették a fenti területet bérbe adás céljából. Furcsa, hogy sem a 26 százalékos tulajdonnal rendelkező város vezetése, sem a kórház felügyelő bizottságának város által delegált tagja, sem a 74 %-ban tulajdonos Vagyonkezelő Zrt. nem adott tájékoztatást e kiírásról – mutatott rá egy, ezzel a témával foglalkozó sajtótájékoztatón.
Amint azt a képviselő hangsúlyozta: a Castrum gyógykempingnek a Hévízi gyógytótól mindössze 50 méterre fekvő, európai hírű, több mint 2 hektáros területe a város közép- és hosszú távú lehetséges fejlesztési terveinek kiemelt részét képezi.
Az ominózus területen megy át a gyógytó kifolyója, ahol a zsilip és a tópart közötti területen többek között alternatív energia felhasználásának lehetőségével számol (vagy már csak számolt?) a város, így még érthetetlenebb e földterület ilyen módon való kezelése.
Ráadásul a pályázati kiírás határozottan nem szögezi le a kemping továbbra is kempingként való működtetését. Ez már önmagában is probléma, hiszen a gyógy kemping ez ideig sikeresen működött, a városban egyáltalán nem jellemző vendégkört is hozott, komoly kúracsomag értékesítéssel gyarapította s fürdőbe belépők számát és a város idegenforgalmi bevételeit – vetette föl. Kérdés – folytatta -, hogy ezt a komoly eredményeket és egyedi szolgáltatásokat bemutató, kínáló kempinget egyáltalán meg akarják-e tartani.
Mindezek mellett a kemping bérlője (20 éve bérli a területet) – akinek bérleti szerződése az elmúlt év december 31-én lejárt – perben áll a a Non profit Kft.- vel, mivel a bérleti időszak hosszú évei alatt kiépített infrastruktúrát, felépítményeket: vizes blokkot, étterem, híd, (becslések szerint 100-150 millió érték) földhivatali bejegyzés szerint birtokolja, ezeket „magával vinni” nem tudja, így azokat vagy bérbe adással, vagy eladással tudná „átadni” bárkinek is. Erről a perről sem kaptak a képviselők soha semmilyen érdemi tájékoztatást, márpedig ezen probléma rendezése nélkül a tovább lépés nehézkes – jegyezte meg a Fidesz hévízi elnöke.
- Kérdés, hogy egy peres ügy részét képező földterületet és a hozzá tartozó építményeket
egyáltalán meg lehet-e hirdetni bérbe adásra, amíg a per nem zárul le? Újabb kérdés, hogy ha már december 31. óta eddig nem volt sürgős a pályázat meghirdetése, most miért vált azzá?
Van-e összefüggés a kiírás, és azon tény között, hogy a Vagyongazdálkodási Tanácsnak május 31-én lejár a mandátuma? Egyes vélemények szerint a pályázati kiírásnak egyértelműen egy olyan cég felel meg, mely a nonprofit kft.-vel kapcsolatos nyomozásokkal kapcsolatosan a médiumokban többször nevesítve, említve volt – sorolta a kételyeket Papp Gábor.
- Az üléseken több ízben is hangsúlyoztam, hogy az ügyek ilyen fajta elintézése nincs
összhangban a város gazdasági és fejlesztési érdekeivel. Ezért ügyrendi javaslatként javasoltam, hogy a testület, az MNV Zrt. felé jelezze a pályázat visszavonásának, illetve érvénytelenítésének igényét, s a zrt. az önkormányzattal közösen – mint tulajdonos társsal – határozza meg, mik lehetnének az adott terület további működtetésének optimális lehetőségei.
A javaslatról a testület azonnal, ám érdekes arányban szavazott: a Sikeres Hévízért csoport négy tagja - melynek vezetője vagyok - és még egy képviselő javaslatomat támogatta, Vértes Árpád polgármester és négy másik vele együtt mandátumot nyert képviselő társa tartózkodott illetve nemmel szavazott, így a többségi tulajdonos felé megfogalmazott javaslatot nem kapott
megfelelő mennyiségű támogatást. Vagyis a polgármester és képviselő társai a város fejlesztési- és gazdasági érdekei ellen szavaztak – hangsúlyozta.
Papp Gábor szerint az újra tárgyalásnál minimálisan be kellett volna építeni az esetleges pályázatba, hogy amennyiben a városnak fejlesztési céljai tervei realizálódnak úgy a bérleti szerződést, a lejárta előtt fel lehessen mondani. Ez a fontos kitétel sem szerepel a mostani kiírásban. De talán a legjobb megoldást az jelentené, ha a Nonprofit kft. a per és tulajdonjogok rendezése után maga üzemeltetné a kempinget, hiszen így a terület bármikor elindulhatna egy esetleges fejlesztés irányába.
A Fideszes képviselő elmondta még: a „gyanús” pályázat mellett már csak „hab a tortán”, hogy Vértes Árpád polgármester önmagára is szavazva ismét megszavaztatott magának hat havi – közel bruttó 4 millió forintnyi – jutalmat az előterjesztés szerint „ a 2010. I félévében végzett lelkiismeretes munkájáért”, tette ezt úgy, hogy még öt hónap sem telt el az évből.



















