Kiemelt tudósításunk

Háromszázmillió forint uniós támogatás segítségével újul meg a közeljövőben a keszthelyi Balaton-part – jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Ruzsics Ferenc polgármester és Manninger Jenő, a térség országgyűlési képviselője, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke.

Újabb nagy beruházás indul Keszthelyen

2010. szeptember 03.

bővebben!


Kalendárium - Július 30., péntek

2010. július 30.

A Nap kel: 5 óra 18 perckor, nyugszik: 20 óra 21 perckor. A Hold kel: 21 óra 41 perckor, nyugszik: 9 óra 50 perckor.

Névnap: Judit, Xénia. Egyéb névnap: Avenár, Azucséna, János, Jutta, Polixéna, Rovéna, Szemőke, Szénia.

Judit héber eredetű, jelentése: Judeából származó nő. Judit hősiességével megmentette Betulia városát, amikor az ostromló sereg táborába ment, és elcsábította, majd megölte fővezérüket, Holofernést. A hírre az ostromló sereg elmenekült. Juditot, kezében a fővezér levágott fejével gyakran ábrázolják a képzőművészetben és a költészetben. Lehár Juditta címen írt operettet. Judy Garland volt a főszereplője az Óz, a csodák csodája című amerikai mesefilmnek.
Xénia görög eredetű, jelentése: vendég. Más kutatások szerint a vendégbarátok egymásnak szánt ajándékait jelentette. Martialis latin költő rövid, csípős epigrammáit hívta így, tőle vette át a műfaj megjelölésére Friedrich Schiller és Johann Wolfgang von Goethe.

Katolikus naptár: Aranyszavú Szent Péter, Szent Judit.
Református naptár: Judit.
Evangélikus naptár: Judit, Xénia.
Zsidó naptár: Áv hónap 19. napja.





Hozzászólások

Komment RSS
Hozzászóló neve*
Tárgy:
Hozzászólás*
Biztonsági kód*
A hozzászólás tárgya és szövege nem tartalmazhat HTML kódot.
A biztonsági kód nem érzékeny a nagy és kisbetűkre.

Tematikus

Rómeó és Júlia
2010. szeptember 11.
előadás

Zenés esték a Balatoni Múzeumban
2010. szeptember 10.
koncert

Makk Károly: Így ahogy vagytok (Farkasbőrben)
2010. szeptember 10.
VII. Balaton Filmfesztivál

Kísérleti- és kis játékfilmek vetítése
2010. szeptember 08.
VII. Balaton Filmfesztivál

A réz művészete
2010. szeptember 07.
kiállítás


Szavazás
A krónikus betegek 13 százalékával rendszeresen előfordul, hogy a gyógyszer ára miatt nem tudja kiváltani a számára felírt vényköteles készítményt - derül ki egy felmérésből. Önnel fordult már elő ilyen?
Igen, gyakran előfordult.
  13
Igen, de ajánlottak másik, olcsóbb gyógyszert.
  4
Nem, mindig kiváltom a felírt készítményt.
  5
Nem, mert megbeszélem az orvossal a várható költségeket.
  0

Hirdetés