Kiemelt tudósításunk

Interjú Ruzsics Ferenccel, Keszthely város polgármesterével.

Nyugodt szívvel és tiszta lelkiismerettel

2010. augusztus 28.

bővebben!


Ismét drágulhat a baromfi

2010. július 30.

Az idei tavaszi 5-8 százalékos áremelés után kénytelen lesz további 5-10 százalékkal emelni árait a csirkefeldolgozással foglalkozó Her-Csi-Hús Kft., amennyiben a gabonapiacon a takarmányárak magasak maradnak - mondta Oláh István, a cég ügyvezetője.

Oláh István szerint a magyarországi csirkehúspiacon csaknem 10 százalékos részesedésű, hernádi Her-Csi-Hús Kft. jól reprezentálja a csirkeágazatot, tehát valószínű, hogy a többi feldolgozó is emelni fogja átadási árait a magas takarmányárak miatt.     A cégvezető szerint a gabonapiacon a takarmányárak máris drasztikusan emelkedtek. A Her-Csi-Hús két takarmánybeszállítója is júliusban 6,5 százalék körüli áremelést hajtott végre, a szülőpár-beszállító partnerüknek pedig 13 százalékos takarmány áremelést kellett elfogadnia. Átlagosan tehát akár 8 százalékos takarmányáremelés is bekövetkezhet - véli Oláh István.   Az ügyvezető ilyen drasztikus mértékű takarmány-áremelést nem tart indokoltnak. Információi szerint a raktárakban van még ógabona, kukorica és talán még búza is. Vannak területek, amelyeket az időjárás ellehetetlenített, de az országos termőterületnek csak töredékét - tette hozzá.    Amennyiben a takarmányárak a megemelt szinten maradnak, akkor újabb, 5-10 százalék körüli átadási áremelést kell végrehajtani, hogy a termelőiket ki tudják fizetni - mutatott rá.    Az MTI korábban már hírt adott arról, hogy áremelési hullám kezdődött a takarmánypiacon.    Több takarmánykeverő - például a jánoshalmai Agroprodukt Kft. június végi 2-3 százalékos - takarmány-áremelése után júliusban 5-6 százalékkal emelte tápjai árát a dabasi Vitafort Első Takarmánygyártó és Forgalmazó Zrt., a zalaszentgróti Zala-Cereália Zrt. pedig augusztusban hajt végre átlagosan 4-6 százalékos áremelést a búza és az árpa felvásárlási árának növekedése miatt.
Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárügyekért felelős államtitkára az országos aratási koordinációs bizottság e heti ülése után az MTI-nek úgy nyilatkozott: nem érti a búza jelentős gombafertőzöttségéről szóló híreket, amelyeknek szerinte "közük nincs a valósághoz". Czerván György szerint e mögött spekulációs indokok lehettek.   "Nem fog elszállni a gabonapiac" - jelentette ki az MTI-nek pénteken Fórián Zoltán, az Agrár Európa Tanácsadó Kft. üzletágigazgatója. Elmondta: nem jó, ha a termelők nem kötnek szerződést abban bízva, hogy a betakarítást követően esetleg 20-30 százalékkal drágábban értékesíthetik majd a termésüket. Aki pedig komolyan termel, az úgyis szerződések alapján dolgozik - tette hozzá.
Fórián Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy a világpiaci hírek globális gabona-terméscsökkenésről szólnak, Magyarországon azonban gerjesztettnek tűnik a gabonapiaci árak emelkedése addig, amíg nincs vége az aratásnak. mti





Hozzászólások

Komment RSS
Hozzászóló neve*
Tárgy:
Hozzászólás*
Biztonsági kód*
A hozzászólás tárgya és szövege nem tartalmazhat HTML kódot.
A biztonsági kód nem érzékeny a nagy és kisbetűkre.

Tematikus

Rómeó és Júlia
2010. szeptember 11.
előadás

Zenés esték a Balatoni Múzeumban
2010. szeptember 10.
koncert

Makk Károly: Így ahogy vagytok (Farkasbőrben)
2010. szeptember 10.
VII. Balaton Filmfesztivál

Kísérleti- és kis játékfilmek vetítése
2010. szeptember 08.
VII. Balaton Filmfesztivál

A réz művészete
2010. szeptember 07.
kiállítás


Szavazás
A krónikus betegek 13 százalékával rendszeresen előfordul, hogy a gyógyszer ára miatt nem tudja kiváltani a számára felírt vényköteles készítményt - derül ki egy felmérésből. Önnel fordult már elő ilyen?
Igen, gyakran előfordult.
  13
Igen, de ajánlottak másik, olcsóbb gyógyszert.
  4
Nem, mindig kiváltom a felírt készítményt.
  5
Nem, mert megbeszélem az orvossal a várható költségeket.
  0

Hirdetés