Kiemelt képgalériánk

Hévízi csillagok, I. elődöntő

2012. január 28.


nézze meg képeinket!

Kiemelt tudósításunk

Az év első országos úszóversenyét 2012. január 28-án tartották Székesfehérváron 2001-2005 között  született gyermekeknek. A versenyen részt vettek budapesti egyesületek és Nyugat-Magyarország nagyobb úszóklubjainak élversenyzői is, akikkel – most először – a Keszthelyi Kiscápák Sportegyesület hat úszója is megmérettetett.

Egyéni keszthelyi csúcsok is születtek

2012. január 31.

bővebben!


Hévíz - Kellő tájékoztatást a beruházásról!

2010. május 19.

Testületi ülésen, fontos napirendi pontként tárgyalt a hévízi képviselő-testület a belvárosi rekonstrukció ügyében. Heves vitáktól és súlyos kritikáktól sem volt mentes a tanácskozás. A Monitor helyszíni beszámolója.

heviz.jpg

Igen lényeges kérdés a tervezői művezetés kérdése – hangzott el az ülésen. Naponta merülnek fel olyan felvetések és problémák, amelyek a tervező részvételét feltételezik. Tervezői művezetésre sem a Rózsakert, sem pedig a gyalogosövezet projektnél nincs külön szerződése az önkormányzatnak, így elég nehézkes a bevonásuk, kikérdezésük. Ők is a helyszínen szembesülnének a különböző problémákkal. Ilyen például a mélyépítés, amelynél nem lehetett előre tudni, hol, milyen vezetékek futnak.

Kiderült a kivitelezési fázisban, hogy megváltozott a kivitelező által vállalt pályaszerkezet rétegrendje. Amikor erre fény derült, leállították a munkálatokat a műszaki ellenőr bevonásával. Babics Tamás, városfejlesztési és városüzemeltetési csoportvezető elmondta, meg kellett vizsgálni, hogy a darálék összetétele megfelelő-e, műszakilag elfogadható-e, ez pedig időbe került.

Naprakész hírek a rekonstrukcióról

A tájékoztatás hiánya merült fel több esetben is, kimaradt az itt élők és az idelátogató vendégek felé a kellő információ átadás. Naszádos Antal alpolgármester ismét azt javasolta, hogy helyezzenek ki egy táblát a beruházás helyszínén, amely tartalmazza, hogy ki a beruházó és a kivitelező, várhatóan mikor fejeződik be a projekt. Hetente kellene friss hírekkel szolgálni, hogy hol tart a beruházás. Felkérte az alpolgármester a média képviselőit, hogy segítsék ebben az önkormányzat munkáját.

A médiától azt kérte Szarka László képviselő, hogy a beruházást a jelentőségéhez mérten tálalják. Mutassák be, milyen lesz a belváros, hol tart a beruházás. A város több helyszínén ki kell tenni tájékoztató táblákat. Ez az egyszerű megoldása annak, hogy kellően tájékoztassuk a lakosságot – hangsúlyozta a képviselő.

Klie Zoltán, Hévíz főépítésze további látványterveket biztosít a média rendelkezésére. Kétfajta tábla kihelyezése szükséges a helyszínen – mondta. A támogatási szerződés aláírása után egy EU-szabvány szerinti tájékoztató is kikerül majd.

Indulatok és súlyos kritikák

Gelencsér Béla önkormányzati képviselő úgy véli, addig, amíg nem helyeznek ki tájékoztató táblát egy beruházás helyszínére, el sem kezdődhetne az építkezés.
Komplexen kell kezelni az egész ügyet, de állandó problémák jelentkeznek a beruházás kapcsán. Miért fizetett ki pénzt a tervezésért az önkormányzat a Konstruma Kft-nek – kérdezi a képviselő, aki felháborodásának adott hangot és alkalmatlanak nevezte a polgármestert.

Gelencsér Hédi képviselő elmondta, hogy előre tudott volt, hogy ezt a beruházást néhány hónap alatt nem lehet elvégezni a talajviszonyok miatt.
A Konstruma Kft. illetékese korábban megnyugtatta a képviselőket, hogy a lerakott macskakő járható lesz, simára lesznek csiszolva, ezzel szemben a lerakott köveken éppen csak végigtipegni lehet. Klie Zoltán főépítész erre azt mondta, hogy még nem alakult ki a végleges felület.
A képviselőasszony azt javasolja, hogy mindkét utca egységes burkolatot kapjon, hogy büszkék lehessünk a belvárosra. Végül annyit tett hozzá Gelencsér Hédi, hogy nem szabad egyetlen ember vállára helyezni a terhet, ez a feladat sokemberes munka. Legyen békesség és adjuk meg egymásnak a tiszteletet – közölte.

Rendező elv az utcaképben

Szarka László képviselő szerint nagyobb előkészítésre lett volna szükség. Nem azonnali döntés kell, mert akkor nem lehet gondolkodni rajta, és nem is lesz jó. Úgy véli: ennek a díszburkolatnak a minősége ugyanolyan, mint a régié. Hangulatában nem fogja hozni azt, amit elvárnánk Hévíztől – tette hozzá.
A főépítész azt mondta erre, hogy sajnos Hévíz belvárosa nem olyan egységes, mint például a keszthelyié, ahol egy történelmi kor otthagyta a nyomát. A tervezőnek az volt a szándéka, hogy a burkolat egységes képet adjon. Összefogó, rendező elvet fog alkotni a térburkolat a heterogén utcaképben.

Füzesi Lászlóné képviselő nem érti, hogy mi az oka annak, hogy újra kellett tervezni a rétegrendet. A kérdésre válaszolva  Klie Zoltán elmondta , hogy javaslat érkezett arra, hogy a burkolat alá kerülő zúzottkő réteget cseréljék ki egy stabilabb anyagra. Akkor leegyeztették a kérdést, a tervező is egyetértett a cserével. Ebben a témában az önkormányzat nem tud dönteni, szakmai kérdésekről van szó.

Folyamatos magyarázkodás

Az önkormányzat saját felelősségére kezdte el a beruházást, még azelőtt, hogy aláírták volna a támogatási szerződést – mondta Szarka László. A tájékoztató táblák kihelyezése még az elkövetkező időszak feladata. A médiának is nagy szerepe lesz a közlésben.

Papp Gábor képviselő azt mondta, hogy vannak apró eltérések a három hete lezajlott megbeszélés és a mostani állapot között.
– Tulajdonképpen oda érkeztünk, ahonnan indultunk. Megkötöttünk szerződéseket, de a kivitelező eltér ezektől. Utólag mindent meg lehet nekünk magyarázni, nem vagyunk szakértők – véli.  Nem spórolunk, hanem ráfizetünk erre az egészre – derül ki a dokumentumokból.  Miért nincs itt a kivitelező? – kérdezte Papp Gábor. Szerinte nem az önkormányzatnak kell elvinnie a balhét. Folyamatos magyarázkodásra kényszerülünk - mondta.
Papp Gábor hangsúlyozta, a média szerepe nem az, hogy leírja, milyen pontok szerepelnek az előterjesztésben, hanem korrekt, valós, naprakész tájékoztatást kell adnia. 



Kapcsolódó anyagok


Hozzászólások

Komment RSS
Hozzászóló neve*
Tárgy:
Hozzászólás*
Biztonsági kód*
A hozzászólás tárgya és szövege nem tartalmazhat HTML kódot.
A biztonsági kód nem érzékeny a nagy és kisbetűkre.
Jancsó - 2010.06.15. 12:29
„macskakő”
Egy macskakő burkolat lerakásához szakemberek kellenek. Ha nem szedett-vedett banda csinálja, nem lesz vele baj. De ha igen, az nem a díszburkolat hibája. Bár lehet, hogy a sok okoskodás és "bűvészkedés" miatt csak aszfaltozni kellene, jobban járnánk. Végül is "csak" egy Hévízről van szó, szép, turista csalogató az is :(
 
Laci - 2010.06.15. 12:02
„vajon miért”
Vajon miért változtat a tervező a terveken? Én megkérdezném őket! Kivitelezői anyag-lecseréléseket sejtek a dolog mögött. Legyen olcsóbb minden, nem baj, ha aztán a választások után tönkre megy!
 
Tibi - 2010.05.20. 08:06
„káosz”
Légüres tér van a fejekben nem káosz :) ezt minden józanul gondolkodó Hévízinek tudnia kell aki egy kicsit is ismeri a helyi viszonyokat! Új önkrományzatot a városnak!!! SOS
 
Vargáné - 2010.05.19. 15:22
„na igen”
Még jó, hogy nem hallom, mikről veszekednek a megválasztott képviselőink. Káosz lehet ott a fejekben!
 

Az emberi űrkutatás múltja, jelene és jövője
2012. február 09.
előadás

Keszthely Fő tere az évszázadok tükrében
2012. február 09.
vetélkedő

Müller Péter előadása
2012. február 08.
Hévízi Szabadegyetem

Franciaország borászata 1.
2012. február 08.
előadás

Déry-Presser-Adamis: KÉPZELT RIPORT EGY AMERIKAI POPFESZTIVÁLRÓL
2012. február 08.
színházi előadás


Szavazás
Nem csak napsütésben, melegben, hanem télen, igazi zimankóban is lehet hangulatos esküvőt tartani, bizonyíték erre a Balaton Színházban megrendezett esküvői kiállítás. Ön tartana esküvőt télen?
Igen.
  0
Nem.
  0

Hirdetés