Idén immár tizenegyedik alkalommal kerül megrendezésre a nagy népszerűségnek örvendő Keszthelyi Nyári Játékok az ez alkalomból ideiglenesen szabadtéri színházteremmé átalakuló Festetics kastély parkjában.

A tavaly jubiláló rendezvény menterendje szerint minden évben egy színdarabot tekinthetnek meg a színházkedvelők a csillagos ég alatt, azonban idén először, rendhagyó módon, a szervezők dupláztak és két darabbal is megörvendeztetnek minket: július utolsó hétvégéjén a Fekete Péter című zenés vígjátékot, az azt követő hetekben pedig a 88. utca foglyai című előadást tekinthetik meg az érdeklődők.
A repertoár első darabja már régi ismerősünk, hiszen a fantasztikus előadás tavaly debütált a Keszthelyi Nyári Játékokon, méghozzá hatalmas sikerrel. Idén ismételten lehetőségünk nyílik arra, hogy a kastély csodálatos parkjában, a míves kandeláberek mesebeli fénye alatt kacaghassunk Fekete Péter kalandjain. Aki már látta a darabot, újra megnézheti, aki pedig tavaly elszalasztotta, idén bepótolhatja a mulasztását.

A Fekete Péter és a Keszthelyi Nyári Játékok ismételt összetalálkozása alkalmából Magyar Attilával, a darab főszereplőjével, az örök ügyefogyott Pessty Péter megformálójával beszélgettünk. Attila hűen önmagához és darabbéli karakteréhez, a tőle megszokott humorral és komoly komolytalansággal állta a kérdések áradatát.

Hogy érzi magát újra Keszthelyen?
Nagyon örülök, hogy újra itt lehetek – nálam ez egy immár tízéves viszony Keszthellyel, valóságos házasság, és remélem, hogy nem kerül sor válóperre. Nagyon jól vagyunk – Keszthely meg én.
Nem a Fekete Péter az első darab, amelyben a Keszthelyi Nyári Játékok színpadán játszik, például láthattuk már a Vízkeresztben is.
Nemcsak Vízkeresztben, hanem már Mirandolina-ban is játszottam itt, illetve a többi Shakespeare-darabban is, mint például a Makrancos hölgy, a Sok hűhó semmiért ... nem is tudom, rengeteg volt.
Könnyedén tudott azonosulni Fekete Péter szerepével? Mennyiben jelentett kihívást ez a karakter?
Kihívást jelentett, mert Zénó barátom egyszer azt mondta, hogy: „Gyere már ki a büfébe!” – ez kihívás volt számomra, mivel kimentem a büfébe. Ez volt egyébként a legnagyobb kihívás a darab próbafolyamatai során. Azonban komolyra fordítva a szót, az ember nem gondol ilyesmire, hogy „azonosulni”, „átélni a karaktert”, hanem azt kérdi, hogy mit kell csinálni, s azt megcsinálja. Ez inkább munka, és egy folyamatnak a része, mintsem átváltozás. Szerintem a színész nem él át szerepeket, hiszen ha így lenne, akkor simán leszúrhatnánk egymást egy Shakespeare-darabban, s a végén azt mondhatnánk a másiknak, hogy „Bocs, hogy megöltelek, csak annyira beleéltem magam a szerepbe, hiszen ez egy Shakespeare-dráma, és itt az a feladat, hogy az egyik leszúrja a másikat.” Ilyen nincs, hanem mindenki észnél van, mindenki tudja, hogy mit csinál, hogy hova megy, hogy mi a „KRESZ” -  tehát rengeteg dolog van, ami fix a színházban: a díszlet, a ruhák. Olyan sokan dolgoznak azért, hogy a színész felmehessen a színpadra, hogy észnél kell lenni. Az a lényeg, hogy miután már mindent tud az ember, akkor hozzárakja azt a kicsi pluszt, amitől úgy gondolja, hogy eljátszotta a szerepet.
Tehát az azonosulásnak vannak határai.
Abszolút, mindenképpen.
A Centrál Színházban jelenleg több darabban is játszik. Van esetleg ezek közül olyan, amelyet jobban magáénak érez, mint a többit?
Nincsen. Az a helyzet ugyanis, s nem akarom kiábrándítani a kedves olvasókat, hogy a színészet nem szórakozás, mivel este hétkor kezdődik, s este hétkor kell jónak lenni, jókedvűnek lenni, és megcsinálni a feladatot, méghozzá teljes tudással. Ha szórakozás lenne, akkor csinálnám, amikor én akarom. Ez ugye a különbség a hobbi meg a munka között. Innentől kezdve tehát ez munka, ha pedig munka, akkor nincs kedvenc, meg nem kedvenc, hanem aznap este felmegy a függöny, és mindig mindent meg kell tenni azért, hogy ezt a lehető legjobban csináljuk. S ezt meg is tesszük. Az pedig, hogy ez egy felhőtlen szórakozás legyen a színpadon, hosszú munka eredménye. Hiszen pont az a lényeg, hogy a néző azt az illúziót lássa, hogy ez mennyire könnyed és mennyire nagyszerű dolog, mert különben ő sem élvezné, valljuk be őszintén.
A Fekete Péter egy zenés vígjáték. Mennyire állnak közel Önhöz az ilyen jellegű színészi munkát igénylő alakítások?
Én úgy vagyok, mint a szalagon dolgozó emberek a gyárakban: darab-darab, munkadarab-munkadarab. A színész kapja a feladatait, a színészet nem kívánságműsor. Amit a rendező, igazgató, filmrendező, tévés rendező kitalál, illetve amit a  felkérés diktál, az konkrét feladat. Vagyis nem én találom ki, hogy miket játszom, s azt sem, hogy ezáltal milyen skatulyába kerülök bele, hanem egyszerűen jönnek a feladatok sorban, s lehet az akár reklám is, az ember megcsinálja.
Nem gondolja, hogy a televíziós reklámszerepek által - amelyek, valljuk meg, több emberhez jutnak el, mint a színházi szerepek - beskatulyázzák?
Nem. Szerintem ezek átjárható dolgok: van reklám, van tévé, van film, van színház. Lehet, hogy valaki látja a reklámot, s azt gondolja, hogy „ez egy érdekes figura, ki lehet, vajon mit csinálhat” -  vagyis a reklámszereplés által kíváncsivá teszem az embereket a színházi szerepeim iránt.
Tehát Ön úgy gondolja, hogy inkább előnyt kovácsolhat belőle.
Szerintem igen.
Milyen darabokban láthatjuk a következő évadban?
A Budaörsi Játékszínnek vagyok a művészeti vezetője, s ott dolgozunk több színdarabon is, elsőnek a Mágnás Miskát fogjuk feldolgozni. Ebben Mágnás Miskát fogom alakítani, úgyhogy még valamit ki kell találnom, hogy mitől leszek más Mágnás Miska, mint a többi.

Saffer Zsizsi