Az arabok meghódításában Hévíz kulcsszerepet kaphat
2011. december 17. heviz, idegenforgalom, onkormanyzat, papp gabor
Hazánk, de egész Európa jövő évre vonatkozó turisztikai elképzeléseiből, marketing terveiből egyértelműen látszik, hogy az eddigi, hagyományosnak mondható piacok megtartása mellett egészen új területeket megcélozva kíván új vendégkört tágabb és szűkebb térségünkbe csábítani.
Komoly marketing kampány indul a jövő évtől a kínai piacok megnyerésére, s a Magyar Turizmus Zrt. határozott célja az arab vendégek hazánkba csalogatása is. Mind a kínai, mind az arab vendégek számára komoly lehetőségeket nyújthat Hévíz is. Előbbivel kapcsolatban már több ízben is olvashattunk híreket (legutóbb Hévíz városvezetésének Sanghaj Xuhui tartományában tett látogatásáról). A közelmúltban azonban az MT Zrt. képviselői az arab vendégkör hévízi kapcsolódásának lehetőségeiről is folytattak tárgyalásokat Papp Gábor polgármesterrel, Kepli József János alpolgármesterrel és a Hévízi Turizmus Nonprofit Kft. képviselőivel.
Az egyeztetésen elhangzott: az arab piacon kiemelt szerepet kap a gyógyászat, a gyógyászati kezelések iránti igény, így Hévíz szerepe egyértelmű ebben a témában. Miután pedig a hazai turizmus legfőbb koordinálója a légi marketing alapból kíván forrásokat biztosítani az arab piacok meghódításához, Hévíz szerepe a Fly Balaton reptér vonatkozásában még egyértelműbb.
- Az utóbbi hónapokban már több ízben is folytattunk tárgyalásokat arab légitársaságok képviselőivel, így az MT Zrt. megkeresése nem ért felkészületlenül bennünket. Úgy vélem, a sármelléki repülőteret bekapcsolva, a hévízi szállások, programok és nem utolsó sorban gyógyászat kínálatát felmutatva komoly lehetőségeink vannak az arab piacok megnyerésére – fogalmazott Papp Gábor polgármester.



















