Kiemelt képgalériánk

Hévízi csillagok, I. elődöntő

2012. január 28.


nézze meg képeinket!

Kiemelt tudósításunk

Az év első országos úszóversenyét 2012. január 28-án tartották Székesfehérváron 2001-2005 között  született gyermekeknek. A versenyen részt vettek budapesti egyesületek és Nyugat-Magyarország nagyobb úszóklubjainak élversenyzői is, akikkel – most először – a Keszthelyi Kiscápák Sportegyesület hat úszója is megmérettetett.

Egyéni keszthelyi csúcsok is születtek

2012. január 31.

bővebben!


A felsőoktatás megőrzéséről szóló keret-megállapodást írtak alá Zalaegerszegen

2010. szeptember 05.

A nyugat-dunántúli régió felsőoktatásának megőrzését, munkaerő-piaci felzárkóztatását és gazdasági erősödését segítheti elő az a keret-megállapodás, amit a Budapesti Gazdasági Főiskola, a Zala megyei és a zalaegerszegi önkormányzat, valamint a Zalaegerszeg Felsőoktatásáért Közalapítvány vezetői vasárnap írtak alá a zalai megyeszékhelyen.

Az együttműködéssel hosszú távon is megakadályozható a fiatalok elvándorlása térségből, és megoldódhat a megye értelmiségének utánpótlása is - emelte ki Gyimesi Endre, Zalaegerszeg fideszes polgármestere.
Sándorné Kriszt Éva a közös célokról azt mondta, hogy a régió diákjainak olyan képzéseket kínálnak, amely lehetővé teszi, hogy  lakóhelyük közelében végezhessék el a fiatalok a tanulmányaikat. Az együttműködésnek köszönhetően még inkább követni lehet a munkaerő-piaci igényeket, így a végzős hallgatók a diploma megszerzése után nagyobb eséllyel tudnak majd elhelyezkedni a lakóhelyük közelében.
Gyimesi Endre arról beszélt, hogy a helyi felsőoktatás megőrzése mellett a térség gazdasági erősítését, és a munkaerő-piaci felzárkóztatást is biztosítja az együttműködés. A közösen koordinált pályázati lehetőségek elősegíthetik a kutatás-fejlesztést, így olyan projektek is megvalósulhatnak, mint például a zalaegerszegi infocentrum közel 622 millió forintos fejlesztése - fűzte hozzá. mti





Hozzászólások

Komment RSS
Hozzászóló neve*
Tárgy:
Hozzászólás*
Biztonsági kód*
A hozzászólás tárgya és szövege nem tartalmazhat HTML kódot.
A biztonsági kód nem érzékeny a nagy és kisbetűkre.

Az emberi űrkutatás múltja, jelene és jövője
2012. február 09.
előadás

Keszthely Fő tere az évszázadok tükrében
2012. február 09.
vetélkedő

Müller Péter előadása
2012. február 08.
Hévízi Szabadegyetem

Franciaország borászata 1.
2012. február 08.
előadás

Déry-Presser-Adamis: KÉPZELT RIPORT EGY AMERIKAI POPFESZTIVÁLRÓL
2012. február 08.
színházi előadás


Szavazás
Nem csak napsütésben, melegben, hanem télen, igazi zimankóban is lehet hangulatos esküvőt tartani, bizonyíték erre a Balaton Színházban megrendezett esküvői kiállítás. Ön tartana esküvőt télen?
Igen.
  0
Nem.
  0

Hirdetés