Kaszás Attila színművész 50 éves lenne

2010. március 14.

Kedden lenne ötvenéves a fiatalon elhunyt Kaszás Attila Jászai Mari-díjas színművész.

1960-ban született a szlovákiai Vágsellyén. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1983-ban végzett, Horvai István és Kapás Dezső tanítványaként. 1984-től tizenöt éven át a Vígszínház társulatának tagja volt, utána négy évig szabadúszóként dolgozott. 2003-ban szerződött a Nemzeti Színházhoz, játszott a Katona József Színházban, az Új Színházban, a Budapesti Kamaraszínházban, a Rockszínházban, valamint Győrben, Kecskeméten, Sopronban és Szegeden is.
Az önmagával sokáig elégedetlen színész pályájának fordulópontját 1991-ben a Leonce és Léna című darab hozta meg, amelyért megkapta a legjobb színészi alakítás díját az Országos Színházi Találkozón. Pályafutása során mintegy ötven darabban játszott főszerepet, sokszínű repertoárján szerepelt egyebek közt Ambrus diák (Weöres: A kétfejű fenevad), Bicska Maxi (Brecht-Weill: Koldusopera), a Macbeth, Jimmy (Osborne: Dühöngő ifjúság), Liliom (Molnár: Liliom), Mefisztó (Goethe: Faust), Edek (Mrozek: Tangó), Szvidrigaljov (Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés).
Muzikalitása, kiváló hangja révén zenés darabokban is sikert aratott, így A padlás, a Hair, a Miss Saigon, a Mágnás Miska, a West Side Story, a Van aki forrón szereti című művekben. Számos tévé- és mozifilmben szerepelt, például az Érzékek iskolájában, az Üvegtigrisben, a Kútfejekben.
A 47 évesen elhunyt fiatal színésznek rövid pálya jutott. 2007. március 19-én előadás előtt lett hirtelen rosszul, a Nemzeti Színházból - ahol négy előadásban is szerepelt - szállították kórházba, az intenzív osztályra. Az orvosok erőfeszítései ellenére állapota egyre romlott, a kómából nem tért magához és március 23-án meghalt. 56 csepp vér című filmjének bemutatóját már nem érte meg.
1988-ban Hegedűs Gyula-emlékgyűrűvel, 1990-ben Jászai Mari-díjjal, 1992-ben Ajtay Andor- és Ruttkai Éva-emlékdíjjal jutalmazták. 2008 januárjában díjat alapítottak emlékére, a díjazottat minden évben a magyarországi, illetve a határon túli magyar nyelvű kőszínházak és jelentősebb alternatív társulatok színészközösségei választják ki. A Nemzeti Színházban színházterem és dombormű őrzi emlékét, Révkomáromban Búcsú a színpadtól elnevezéssel szobra áll a színház parkjában.
A Nemzeti Színház Kaszás Attila születésének ötvenedik évfordulóján, március 16–án a színművészre emlékezik. Délután Kaszás Attila tisztelői elhelyezhetik az emlékezés virágait az őt ábrázoló domborműnél. A teátrum Kaszás Attila Termében a színész szerepeiből összeállított filmet vetítik. mti



Kapcsolódó anyagok


Hozzászólások

Komment RSS
Hozzászóló neve*
Tárgy:
Hozzászólás*
Biztonsági kód*
A hozzászólás tárgya és szövege nem tartalmazhat HTML kódot.
A biztonsági kód nem érzékeny a nagy és kisbetűkre.

Franciaország borászata 1.
2012. február 08.
előadás

Déry-Presser-Adamis: KÉPZELT RIPORT EGY AMERIKAI POPFESZTIVÁLRÓL
2012. február 08.
színházi előadás

Erdély kapuja – a Partium
2012. február 07.
fotókiállítás

Előadás Bartók Béláról
2012. február 07.
előadás

Az életünkből kell pszichológiát csinálni…
2012. február 06.
Szülők Iskolája


Szavazás
Január 22-e a Magyar Kultúra Napja, amelyet 1989 óta ünneplünk. Önnek van-e ideje és igénye a kultúrára?
Igen, rendszeresen olvasok.
  14
Színházba járok.
  2
Múzeumokat keresünk fel.
  1
Moziba szeretünk menni.
  20
Nincs időm a kultúrára.
  7

Hirdetés